Miért pont dobermann?

Ezt a kérdést tették fel nekem a hétvégén. Hogy miért nincs például vizslám.. talán kevesebb gondom lenne vele. Talán. De se ő se én nem lennénk boldogok. Bár nem tudom mennyire boldog ő, de azt hiszem azért jól elvan. Persze lehetne még boldogabb mondjuk 2-3 másik kutyával állandóan játszadozva, de végül is az egész olyan relatív. Így mikor egy héten egyszer kimegyünk Győzőhőz olyan örömtáncot járnak mind a  ketten, hogy csoda nézni. Ha minden nap találkoznának unnák egymást…

Szóval miért pont dobermann? Ezelött nagyon rég, még ezer kilencszáz roppant sokban rámjött, hogy NEKEM kell kutya. Aham, ez kissé zürős volt, mert apukám nem volt kicsit sem oda meg vissza az ötletért, hogy kutya a lakásban… Végül beleegyezett és nekifogtam keresni milyen kutya is legyen. Egyesek a “farkas kutyáért” voltak oda meg vissza… igen ám, de valahol megláttam egy dobermannt. Igen VÁGOTT FÜLÜ farkú példányt és instant beleszerettem. Ja, persze ahogy lenni szokott a kinézetébe 😀 Aztán nekifogtam és dokumentálodtam végigolvastam minden fellelhető kutyáskönyvet és arra a következtetésre jutottam, hogy a dobermann jelenti a kutyát nálam.

Nem mintha valami bajom lenne az összes többi fajtával. Kedvesek, édesek, aranyosak és sok egyéb kutya tetszik, de valahogy a csúcson a dobermann van, hiába volt keverék, német juhász, német dog mégis a dobermann az dobermann.  Igen ám de még meg kellett győzni a családot, hogy az összes hülye közhiedelemmel ellentétesen ez egy nagyon szuper kutyafajta… Sikerült. Pénzem nem volt, így egy olcsó kutyát szereztem be… Most nem azt mondom, hogy megbántam, meg nem szerettem, de voltak gondok vele. Például kiderült, hogy az apja nem is volt dobermann… na meg a szivével problémák, és sovány volt és kicsi… Meg se közelítette PrezLeenek sem a tartását sem a “lelkét”. De egy fantasztikus kutya volt ő. Végül is… azt hiszem így kellett lennie. Vele rengeteg mindent megtanultam, ha ő nem olyan amilyen, hanem mondjuk olyan mint PrezLee most, valszeg soha nem lesz második kutyám, mert elrettentem volna a sok “szörnyűségtől” amit művelt. PrezLeevel már sok esetben könnyü dolgom volt, csak épp bírjam idegekkel 😀

Miután 3 évig nem volt kutyám, rámtörtt, hogy na de most már elegem van, nekem kell. Első gondolatom az volt, hogy valami kisebb kutya kéne. Végigböngésztem az összes kutyás leírást, persze csak azokról a kutyákról, amelyekben láttam még valami fantáziát. Mert nem akarok én rosszat mondani, de egy csupa ször kipuderezett kikent kifent selyemkutyát sehogyan se tudtam elképzelni, hogy itt vakkantgasson mellettem… Egy beagle, tacskó más tál tészta, de yorki, westie és társai azonnali hatállyal kiestek a szürőn.

Végül addig addig olvasgattam amíg akárhogy is forgattam a dolgokat mindig ugyanoda jutottam ki: dobermann.

Sokan mondták, hogy PrezLee kissé félelmetesnek tűnik és tartanak tőle. De aki veszi a bátorságot és “megismeri” az általában megjegyzi, hogy egyáltalán nem ilyennek képzete el, hogy milyen “édi”, mennyire játékos, mennyire érdeklődő.

Nos ezért van dobermann. Mert vele “jól egyezünk”. Én megszídom, és ő mit tesz? Mégcsakazértisugyanazt!!! Hát imádnivaló!!!

Ne mondjátok meg neki… így is a fejemre van nőve!