Meleg

n Jó meleg volt ma. Kezdődött azzal, hogy elaludtunk és természetesen a reggeli kerekes kutyasétáltatásból nem lett semmi. Délután már tudtam, hogy csak később fogunk tudni menni, mivel ez a dög meleg nem jó sétálni. Aztán lementünk a garázsba “megdikicselni” a kocsit, szétszedtük a kilométer órát meg mindenféle mutatót, majd holnap kiderül ha sikerrel vagy sem… Ha meg nem akkor legalább tudjuk, hogyan kell szétszedni 😀

Persze volt egy kis baj is…ugyanis levittük PrezLeet, hadd legyen ő is ott, ne a lakásban és megkötöttem a piros rugós divájszal. Na meg figyeltem ha valami mozgás van, ne érjen sehova, ne zavarjon senkit. Igen ám, de a szomszéd épp hazafele jött az ő kutyájával, az “ellenséggel”, akivel PrezLee soha nem volt alkalma közelebbről megismerkedni. Csak úgy mindenféle alap nélkül nem szeretik egymást, igaz a másik kezdte, mivel örökké morgott meg hisztizett neki. Így sikerült elérni, hogy PrezLee se szereti és barátkozni se akar vele, pedig igazán előbb mindenkivel azt próbálja meg.

Nos a kutya a gazdájával jött haza, és nem is lett volna semmi baj… ha nem szakad el a nagy rántástól a nyakörve PrezLeenek. Végül így se történt semmi baj, mert visszajött anélkül, hogy megegye, csak épp kellemetlen volt.

Nyolc óra után végül elmentünk és tekeregtünk vagy másfél órát. Örült is az eb, jókedvében nekifogott játszani a háromszögbe, rohangált fel alá mint valami makrancos ló.

Leave a Reply