Még mielőtt valaki kétségbeesetten mentőért kiabálna elárulom, hogy a “seb” 0,5 négyzetcentiméter, az egész meg véletlen volt… de ne vágjunk a dolgok elejébe ennyire mert akkor hol marad a szuszpansz?
Kezdjük csak a legelején, mert hülyén néz ha a mesét ott kezdenénk, hogy sakkor Hófehérke beleharapott a mérgezett almába vagy a farkas hasát felvágta a vadász és kiszállt belőle Piroska meg a félig már szinte megemésztett nagymama (yuck de hülye mesék ezek ha jól belegondolunk).
Szóval… tegnap ebem egész nap csodálatosan jófiú volt. Semmit nem akart szétrombolni, szétszedni, leszedni, kiszedni, rágcsálta a csontiját, elfeküdt egyik helyről a másikra, szóval… ideális (de valljam be dög unalmas) szobakutyaként fetrengett csupán. Most már meggyőződésem, hogy izomláza is van/volt, de ez már tényleg az ő baja… nem én kényszerítettem, hogy rohangáljon annyit a másik kutyával, tehát ne tessék nekem kommentálni, mert úgysincs kinek. De a délutáni séta elmaradhatatlan, és 4 órakor el is indultunk.
Felfegyverkezve a hideg ellen minden félével (két nadrág, sapka, kesztyű). Elmondom mindezeket, hogy mindenki legyen tisztában a dolgokkal, miszerint igencsak felkészülve indulunk el sétálni (általában), bár megesett olyan is, hogy vacogva rohantunk a bank automatáig egy szál pulóverben nagyon sok mínuszban és majd ráfagyott a kezem a pórázra… mindezt éjjel 1 kor, de ez tényleg nem tartozik ide. Amit ki akartam hangsúlyozni már a történet legelején az a kesztyű, mert fontos szerepet játszott az események során.
El is jutottunk a háromszögbe, ahol elengedtem a zebet és hamarosan nekifogtunk játszani a “hagyományos nagybotos” játékot. Ez abból áll, hogy van egy jó méternyi botja, amit bedugunk a lyukas fatörzsbe, ahonnan PrezLeenek ki kell húznia a botot, majd mehet az “add ide” játék. Rohangálások közepette, huzigáltuk a botot, és éppen nem akartam oda adni neki, cibáltam, amikor egyszer csak jól megfogta a kesztyűm… Tiszta véletlenül!!! A botot akarta fogni, a kesztyűm meg ott volt ahol nem kellett volna, és nanomásodpercek alatt rájöttem, hogy a kesztyűbe ott van a kezem is, a kezemen meg van egy kisújam! Na igen, a kisujamat harapta meg a zeb végül is, kb 2 milliméteren múlott, hogy nem fog leesni a körmöm, és bár alig kapott el, mégis nagyon fájt.
Nem is akarok belegondolni milyen “érzés” lehet, amikor szándékosan jó erősen megharap valakit egy kutya 😀 mert ez a pindurka “harapás” (inkább csípés de akkor hol a költoi túlzás) is egy éles “a francba ááááááááááááuuuuuu” kiáltást eredményezett részemről…