A tegnap elég nehéz nap volt, ugyanis azelőtt egész éjszaka nem aludtam, ráadásul fárasztó volt az utazás maga…Na de ilyenek az első napok. Nagyon szereti a pociját, állandóan enne, és mintha soha nem elég neki az ételmennyiség amit adok… Pedig a súlya szerint elég. No meg a hasmenés még mindig létezik, gondolom, most meg kell szokja az itteni vizet is… Szerencsére ezekben a kezdeti időkben nagyon sokat alszik, így szépen lassan egymáshoz szokunk.
Tanítgatom a nevét is, ha elég közel van akkor elég gyakran jön… persze ilyenkor kap valami finom kis jutalomfalatot.
Tegnap labdázott. Találtam egy régi teniszlabdát amit megmutattam neki, majd elgurítottam. Rögtön utána ment, és visszahozta, de csak a pokrócáig, nem nekem. Finoman elvettem tőle, majd egy párszor elgurítottam 1-2 méterre. Utána vetette magát, a szájába vette és hozta a környékre.
Mondhatni az “ülsz” szinte már megy is neki… Hihetetlen, hogy milyen könnyedén és sokat tudnak megtanulni játék közben… Ezt a korszakot nem szabad kihagyni. Később mikor az igazi nevelés elkezdődik ezekkel a játékból megtanult “parancsokkal” nagyon kevés igazítanivaló lesz.
Tegnap meglátogatott egy barát pár. Nekik van egy kb. másfél-két éves boxerük, és jöttek megnézni PrezLee-t. Az ajtó nyitva volt, így nem csengettek hanem “belopóztak”… Meglepetés volt számukra és számomra is, hogy a pokrócán fekvő kiskutya kissé mérgesen ugatott vagy 3-at. Eddig még nem hallottam ugatni.
Ugyanakkor a tegnap este tőlem megijedt. Nagyon vicces volt a helyzet, ugyanis ő kint maradt a konyhában amikor én bejöttem valamiért a szobába. Valamivel játszott és nem figyelt arra, hogy jövök visszafele, egyszer csak ott voltam a konyhába. Ugatott vagy kettőt, és menekülőre fogta … Szólítottam a nevén, és akkor rájött, hogy nincs semmi gond.