Marhacsont

Nekem sincs több eszem egy tyúknál! Ma elindultam a citybe azzal a céllal, hogy a csomagot amit a tesom kapott kiváltom. Igen, erről tudni illik, hogy nehéz. Erre mint akinek nincs egy csepp esze sem, meglátogattam a Hála nevű (régebben hívták így, most alami aranytigris/oroszlán/valami vadállat a titulusa) építményt, ahol a piac van és ahol van valami húsbolt (megsugták nekem is) amely húsboltban kaphato borjú csont. Előbb természetesen elmentem oda, bevásároltam olyan 6 kilónyi csontot. Mert, hogy legyen amit vigyek ki a két “vadállatnak”, hogy lehetőleg nyugodtabban töltsék az idejüket. A piactól természetesen elbaktattam a csomag átvevő helyig, ekkor már 2 zacskóval a kezembe! És itt rám sóztak még egy rafia neccet, azt hiszem volt olyan 10 kilónyi a csomag… Az volt a tervem, hogy leintek egy taxit és hazahozatom magamat, de ez túl egyszerű lett volna. Na meg a csomag átadó helyet nem közelitik meg taxik, így hát elindultam, és egyik lábamat a másik elé téve haladtam. Amikor nem ment, letettem és váltottam zacskókat… nagy naivul hittem, hogy a másik könnyebb lesz, de persze nem lett, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy már késő taxit leállítani, mert megvernek ha 300 métert akarom elvitetni magamat.

Így legyürtem a távot és PrezLee vigasztalásképpen amiért “elhagytam”, kapott is egy finom nyers csontot. Hát nagyon tetszett neki 😀 Nem igazán akaródzott követni mikor készültem bejönni a szobába!!!

Leave a Reply