A fene se érti az egészet… amilyen “rossz” volt a tegnap, ma olyan, hogy egy szörnyű szirupos szóval éljek “cukifalat” volt…Reggel korán, végig rohantunk a teniszpályák melletti zöldig. Na, hát bámulatra méltó, milyen ügyesen tud szaladni mellettem… Csak ne dícsérjem túl, amilyen kopé, még kiderül valahol olvassa mit gondolok róla, és holnapra képes valami galibát okozni….Szóval odaértünk, jöttünk mentünk, játszottunk a tobozzal, és persze megint guberált!
Egy eldobott csontot kapott… de csodák csodája… amikor rámordultam, hogy PFUUUUJJJJJ, azonnal ledobta. Pedig még nem is voltam olyan nagyon közel hozzá, hogy elkaphassam… simán elrohanhatott volna (mint eddig meg is tette volt), de most mint egy jólnevelt eb, kiköpte. (Persze, egy igazán jólnevelt nem kapja fel elsősorban… de ő még kicsiiiii). Persze azért meg akart győződni, hogy tényleg komolyan gondoltam, hogy azt ott kell hagynia. Nekifogott nagyon szaglászni, de még csak nem is arra ment, ellenkező irányba, majd “folytatta a nyomon”, kisebb kört bejárva, amig csak a csont helyére nem futott a “nyomvonal”…
Szerintem ennek az ebnek akkor az járt a fejébe, hogy “ugye látod, jó vagyok, teljesen mást szaglászok, megyek a nyom után, nini, milyen fura nyom ez, itt ni megfordul… nézel? még mindig a nyomot követem… aha, igen, biztos erre megy, jó keresem tovább….és tessék, mondtam én, hogy jól érzem? Itt egy jutalom csonti! Jaj felkapom azonnal!” De valahogy tippeltem, hogy nem fogja annyiba hagyni a dolgokat, és igazam volt… még mielőtt fél centivel hozzáért volna jött is a szidás… Már nem vette fel, de gyilkos pillantásokat vetett felém…
Hazafele is szépen jött, egyszer akarta a pórázt megfogni, hagytam, de most csak bűszkén tánclépésben cipelte, nem rángatta. Nagyon mókás olyankor… ezért is hagyom, bár tudom nem kéne, de jót lehet röhögni rajta ahogyan szinte szökken örömébe.
Dél fele voltunk doktor bácsinál, kapott féregtelenítést, mindent rendben találtunk (így ránézésre) és megegyeztünk, hogy vinnem kell a másik rendelőbe valamelyik nap a vérvizsgálatra… Ez kimondottan “szar ügy”, mert végig kell menni a városon, na persze vagy gyalog, vagy kocsival, és délelőtt, ez mindkét esetben kellemetlen a tömeg miatt… megnézem a programjukat, és a legmegfelelőbb órát a látogatáshoz.
Este meg találkozott a pajtásaival, és egy jó nagyot játszott.
Megfigyeltem, hogy nem kedveli a nála nagyobb kutyákat… csak a kisebbeket, és Balázst… A nagyobbakkal nem szeret játszani, bár ma volt valami próbálkozása. De a kicsiket, na azokat nyúzza… még szerencse, hogy a kicsi Bizsú, az egy nagyon kicsi számú, westie bundába bujtatott pitbull, mert nem veszi szívre a dolgokat… másképp már lelkibeteg lenne a sok földön való fetrengéstől… sőt, úgy támad mint egy eszeveszett gumilabda…
Visszafelé már csak végig dícsértem az ebet… A lábhoz az út 87,3%-ban tökéletesen volt végrehajtva… persze jól kifáradva ki a fenének van kedve húzni? Nekem nem lenne…
Még mindig nincs vége a napnak… hiszen a szomszéd gyerekek már vagy két hete nem látták a kutyát. Hazafele jövet találkoztam Zolival és Annácskával… Annácska meg elújságolta a bátyjának, hogy “láttam Pézlit, jön mindjárt”… na hogy ezt honnan szedte a kicsi lány, nem tudom, mert ilyesmiről nem volt szó, de Zoli kénytelen volt engedni a gyerköcöknek, és átjöttek hármasban “Pézlihez”. Pézli meg, hát nem mondom, de ismét “nagyot teljesített”, olyan szépen viszonyult a gyerekekhez, hogy nem bírtam csodálni…
Visíthattak, kiabálhattak mert ő csak csóválta a farkát, szagolgatta őket, még egy nyelvet is nyújtott itt ott, de nem próbálta megfogni egyik hadonászó kezecskét vagy lábacskát sem! Szóval … örömmel töltött el, hogy a gyerekkel kapcsolatban úgy tűnt, hogy megértette, nincs szórakozás… Simitengerbe volt részesítve, amit úgy hálált meg, hogy a hasát nyújtotta és élvezkedett… a kölkök meg, persze tappacs-checket tartottak, a lábait huzigálták, ő meg feküdt és vigyorgott..Próbáltam lefilmezni, de túl sötét lett minden, szóval valami nagy mozgó barna pacán kívül nem látszik semmi…