Leveszi az embert a lábáról!

Mármint szó szerint. Jobban mondva leverte.

Tegnap délután megegyeztünk az apukámmal, hogy kivisszük az ebeket sétálni. A környéken meg kóvályog egy tüzelő szuka, a “bandájával” ezért nagyon valószínű volt, hogy Győző meg PrezLee pórázon fog sétálni. Szerencsére a kóslató csapatot nem láttuk, így el tudtuk engedni a két ebet. Vidáman mendegéltünk a dombon, mikor a távolban meglátom a falu felől az emberem jönni utánunk. Természetesen lassítottuk a lépteinket, hogy várjuk be, majd PrezLee is észrevette a mozgó alakot a távolban. Szóltam is neki, menjen nézze meg ki az, közben ő is hívta az ebet és az elindult mint a veszedelem.

Lerohant a dombon és annyira rohant, hogy szerintem még ő is elszámolta magát. Ahelyett, hogy jobbra vagy balra elment volna mellette, egyenesen a lába között rohant át, persze őt kibillentve az egyensúlyából, aminek nagy puffanás lett a vége. Mint kiderült nem az első alkalom, hogy PrezLee embert dönt 😀 ugyanis apukám is megjárta egyszer, a barátnőm kisfia is, de mondjuk ő annyira kicsi volt, hogy nem számít.

Még jó, hogy senkinek nem lett semmi baja.

Leave a Reply