Konkurencia

PrezLee minden nap “konkurenciát” játszik. Az még nem tűnt fel neki, hogy csak saját magával űzi ezt, ugyanis Győző ebben nem vevő. Sőt annyira mafla tud lenni, hogy néha már szoktuk biztatni, hogy mutassa meg ennek a komisznak mit is tud. Az irónia a dologban csak annyi, hogy Győző jóval erőssebb mint PrezLee, PrezLee nem szeret verekedni, és ha enyhén rámorogna máris a békésebb megoldásokat keresné.. jobban mondva kissé elkerülné Győző pajtást. De Győzőnek ehhez nincs elég esze, ő inkább össze vissza megadja magát. Győző csak akkor “harcol” ha kajáról van szó, vagy ha úgy véli valakit bántani akar PrezLee a családból. Általában engem készül megvédeni a PrezLee heves játékmódjától, azt hiszi olyankor támad.

Ma reggel azonban a saját kis csapdájába esett PrezLee uraság… Lévén, hogy nagyon hideg van kint, az utca is simára van fagyva. Nagy igyekezetében, hogy ő legyen az első, reggel kirontott a kapun, majd a kanyart is be kellett volna vegye, de ez már nem sikerült, hanem helyette egy nagy puffanással földet ért, majd felpattant és méltatlankodva nézett szét, hogy kinek kell leharapni a fejét, ki bántotta őkelmét. Mikor rájött, hogy senki, akkor kissé megrázta magát, majd nagy büszkén tova baktatott…

Ja PrezLee utálja a hideget, kirohan, majd két lábbal rohan a házba, Győző azonban a tegnap is élvezettel fetrengett a hóban…

Leave a Reply