Ma hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és PrezLeestől, Busterestől no meg a Buster gazdájával beugrottunk az autóba és kimentünk falura. Természetesen nagy volt az öröm, mint aki a kocsiba született, úgy ugrott be a kis herceg… majd adta át a helyét a hátsó ülésen a másik kutyának… már csak azért is mert az testileg nagyobb és az első szék előtt kevésbé fért volna el. Nem mertem mindkettőt a hátsó ülésre pakolni, mert abból csak játék és esetleg baj lett volna, de így remekül elvoltunk…
Kicsit túlzok, mert arra menet PrezLee tele volt energiával, és mindenképpen indult volna… szerencsére meg volt fogva, így tudtam vezetni és odafigyelni az útra. Mikor megérkeztünk “kicsaptuk” az ebeket a kertbe. Nem mintha nagyon kellett volna őket nógatni… Remekül játszottak, időnként mind a ketten berohantak a házba, egy gyors ellenőrzésre, mikor pedig fél szemmel megállapították, hogy a gazdáik megvannak rohantak is vissza.
Innen felautóztunk Gyuri bácsihoz, és kicsit aggodtam, hogy nem-e lesz gond az ottani kutyákkal és Busterrel… De szerencsére nem volt. Ott van két kan kutya… az egyik láncon, szegényke, mert tekergő fajta… és még nem is az lenne a nagy baj, hogy eltekereg, mert a domb tetején fél napot jöhet mehet míg találkozik bárkivel is, harapni nem harapós, de elcsalja a többieket is… amelyek szabadon vannak, de amúgy nem mennek el. A másik kan kutya egy idősebb, kis termetű, teljesen jóindulatú kutya. Ámbár amilyen kicsi, olyan harcias tud lenni… de ha nem kötekednek vele, akkor nem hisztizik ő sem. Úgy látszik a boxer egyáltalán nem viselkedett bőszen, így egy rövid szaglászás és a “ennyit illik morogni” után elhúzódott. Az egész zsörtölődése olyan volt mintha hivatalból végezné, hogy azért mindenki vegye tudomásul, hogy ő a nagyfőnök, de egyáltalán nem volt támadó jellegű.
PrezLee-t azt hiszem megismerte, mert már messziről csóválta a farkát neki, és bár már kisebb mint PrezLee mégis olyan atyaian megszagolgatta majd méltóságteljesen odébb állt. Persze PrezLee körbeugrálta, össze vissza nyalogatta majd ment a többiekhez. Az anyakutya most már sokkal kevésbé volt védelmező a kölykei iránt, nem mondom végig szemmel kísért mindent, embert és állatokat egyaránt, de azok ugatására se szökött megvédeni a csemetéit. Gondolom ő csak tudja, hogy mikor vannak a kicsik igazi veszélybe, mert olyan ügyesen csak ült és figyelte ahogyan “támadnak” meg menekülnek PrezLeevel.
Megnéztük a lovat is, az is olyan ügyesen jön ha hívják, lökött PrezLee egyáltalán nem fél tőle, mindenképpen megpróbálta orron csókolni a ló orrát, és szerencsére a ló is meg van szokva a kutyákkal, ő is nézegette PrezLee-t. Így sokkal nyugodtabb voltam én is, hiszen mégiscsak volt egy kerítés a ló és a kutya között…bár őszintén nem attól félek, hogy a ló bántaná, mert tényleg láttam a másik kutyákkal és még csak a fejét se emeli fel ha fél méterre volt tőle bármelyik kutya, ellenben félek attól, hogy ez a kis lökött addig addig ugrabugrál amíg egyszer a lába alatt köt ki… ami pedig nem hiányzik.
Hogy minden szép legyen egy adott pillanatban azt vettem észre, hogy PrezLee boldogan elkezdi lakmározni a … lócitromot, na persze mész el onnan, jól megszidtam, elkergettem a “bűntett” helyszínéről, másodszorra már nem próbálkozott. És hogy minden viccesen fejeződjön be, Buster is és PrezLee is nem sokkal indulás előtt bemásztak a tóba… ahonnan pedig rettenetes sárosan kerültek ki. Sebaj, még ültünk egy fél órányit, igaz ekkor már “szigorú felügyelet” mellett, vagyis tóba mászni tilos volt nekik. Hamar megszáradtak, vissza autóztunk szüleimhez, és ott még egy rohangálást lehúzott a két kutya.
Mint egy angyal ültek mind a ketten a kocsiba, többet nem kellett se fogni se fegyelmezni PrezLee-t sem…