PrezLee úrfi szép lassan de biztosan tanulgatja a nevét. Néha kiül a folyosóra bámészkodni (amikor megyünk cigarettázni) és oly nagyon belefeledkezik a nézelődésbe, hogy nem is érdekli, ha kint marad. Ekkor szoktam figyelni az ablakból és hívom. Ma kétszer is megtörtént már, hogy a hívásra szépen felállt és elindult befele. Mindez tegnap, tegnapelőtt nem volt még lereagálva. 😀
Igaz, buta lenne ha nem jönne, hiszen minden egyes hozzám jövetelkor vagy finom falatkát kap, vagy simogatást és örvendést, na meg néha valami pasztillát is, de a lényeg az, hogy mindig van törődve vele mikor reagál a nevére.
Sokan követik el azt a hibát, hogy ha a kutya későn megy hozzájuk akkor először kiabálnak neki, majd ha még akkor sem, akkor veszett ordibálás következik, s ha nagy későre odaméltóztatik érni, akkor netán megdorgálják, vagy rosszabb esetben meg is verik… Ez nagy hiba, mert ebből a kutya nem azt tanulja meg, hogy hamar odaszaladjon a gazdájához, hanem azt, hogy “fenét megyek oda, hisz megver!”.
Édesapám nem az az ember aki kesztyűs kézzel bánik a kutyájukkal. Nekik van egy termetes farkaskutya keverékük, amely ha nagyon rossz fát tesz a tűzre akkor bizony kap verést is. Miután felfedeztem ezt az apróságot, hogy akármennyire ideges is legyen az ember, ha sikerül legyűrni a dühöt és megdicsérni amiért odajött, még akkor is ha közben már a robbanás környékén van, a kutya előbb utóbb szívesen fog visszatérni a gazdájához, és elmagyaráztam édesapámnak is, hajlandó volt kipróbálni.
Akkoriban a farkaskutya még nagyon fiatal volt, tehát könnyen tanult. Kivitte sétálni és az első meglógáskor a szokásos hiszti helyett, hívta 2-3-szor, majd türelemmel megvárta amíg a kutya már sunyítva közeledett. A várt verés helyett dicséretet kapott… Le nem lehet írni annak a kutyának a reakcióját, annyira nem értette, de boldogan ugrált, és örvendett ennek a változásnak. Jó fél év után a kutya többet nem szökött meg, ha nem is első, de második harmadik hívásra mindig indult vissza, hiszen a gazditól csak jót kapott cserébe!