Amit mondok, azt is csak halkan és suttogva árulom el. Általában amikor dicsekedni akartam az ebem képességei felől kb másnap már produkált valamit amitől égnek állt a hajam. Szóval… csak lassan azokkal a dicséretekkel, de hát el kell mondjam… PrezLee továbbra is lüke, ehhez kétség nem fér, ellenben van egy olyan jó tulajdonsága, aminek nagyon örvendek. Nem tudom mennyire “dobermann tulajdonság” ez, de a másik kutyámra is jellemző volt, úgyhogy sacc per kb nagyrészt igen.
Elmondom mi történt ma… elmentünk bicajozni, ide nem vittük a kutyákat, mert hosszabbra terveztük az útvonalat. De miután hazaértünk, még két kilométer ide vagy oda, hát “kiengedtem a kutyákat” (eszembe jutott a “Who let the dogs out” :))) és elindultunk itt a hátsó úton. Csak mi voltunk meg a szél, vagy legalább is azt hittem. Mivel fél perccel azelőtt arról jöttünk, amerre most mentünk, meg se fordult a fejembe, hogy pórázt vigyek. Általában ilyenkor a háromnegyed falu alszik, a maradék negyed meg a kocsmába van, még egyáltalán nem részeg, tehát biztos, hogy egy ideig ott is marad. Ráadásul ez a “világ vége”, itt nem járkálnak csak napközben amikor a mezőre mennek dolgozni, illetve az állatokkal.
Csakhogy az úton megpillantottam egy embert, aki épp a biciklije mellett tántorgott. Elég messze volt, de azért biztos ami biztos, megfogtam Győzőt. Ugyanis ő a veszélyesebb. A párom meg PrezLeevel tovább ment. Úgy egyeztünk meg, hogy én itt bevárom őket, ők meg lerohanják a “kört”… Így is történt. Győzővel vártuk a sportolókat, és megnézhettem miként történik az idegen melletti elhaladás…
Hát 😀 ahogy az a nagykönyvben meg van írva. PrezLee még csak RÁ SE NÉZETT az idegenre, se jövet, se menet, egyáltalán nem érdekelte, nem volt rá kíváncsi, nem akarta se megszagolni se barátkozni, de támadni sem. Egyszerűen úgy ment el mellette ahogyan egy villanyoszlop mellett is elmegy. Szóval… megérte a fáradozást, megérte a “szocializálást”, megérte kölyökként mindenhova cipelni és minden lehetetlen helyzet elé tenni.