PrezLee a konyhába volt mikor megérkeztem. Alig tudtam leültetni, végül csak a két hátsó lábára ült le, az elsőkkel meg meg akarta “fogni” a kezeimet. És olyan hihetetlen mimikája volt.. Mint aki nem tudja hogyan lehetséges, hogy mégis ott van az akit elveszettnek hitt… Tényleg nem tudok a fejébe látni, de szerintem a kutyák úgy fogják fel, hogy elment akkor nincs. Nem áll neki gondolkodni hogy visszajön vagy ilyenek… Lehet, hogy itthon ha hagyom akkor elüldögél mint a bejött, mert meg van szokva a helyzettel, de mint amikor nyilván otthagytam péntek éjjel és elhúztam a kocsival… őt “cserbenhagyva”….szóval nem tudom, ha nem e hitte, hogy na most végleg megléptem…
Azért jó, hogy nem olyan mint a másik kutyám, amely lelki beteg lett ha anyukáméknál hagytam egy két napot és nem volt hajlandó enni.
Nem mondom, hogy közel voltam a síráshoz, mert azért annyira nem, de nagyon megható volt, ahogyan nézett rám mintha csodát látott volna és nem akart tágítani mellőlem. Mikor indultam haza és a kocsikulcsot a kezembe vettem azonnal felpattant és szoros követést alkalmazott nehogy lemaradjon megint, és csak egyszer kellett neki mondanom, hogy hopp be, pedig a kocsi az utcán volt… mégsem rohant fel alá az utcában…
Szóval PrezLee uraság itthon van, jó fáradt, jó koszos…Ma alszik, holnap valószínűleg jókutyi lesz és egész nap fog aludni 😀