Felmászott a drágám az ágyra, és természetesen jobb dolga nem akadt mint az összecsomagolt esőköpenyemet kezdte nyálazni… Ma már jónéhányszor erélyesebben rá szóltam, úgy nézett ki hatott, de ezek szerint mégis felforrt az agyvize egy kicsit és elfelejtette hol a helye… Na szóval két vicsor kezdemény volt, elsőért járt egy tasli, másodikért egy még nagyobb, majd szinte fél kézzel emeltem fel és került a levegőből az ágyra, kispirc abból a szobába, tűnés a helyedre… na ez után már símán tudta, hogy hol a helye, mit jelent helyre menni, és hogy nincs mese… Még kettőt hörögtem rá, magam se hittem, hogy képes vagyok ilyenekre, de amikor helyre kell tenni akkor nincs mese, és nincs játék, később én keserülhetem meg…
Nehogy má a farok csóválja a kutyát… há mit képzel 😀
De nem haragszom rá, csak akkor abban a pillanatban éreztem, hogy na itt most meg kell mutatni, hogy ki kicsoda ha tényleg jót akarok, meg is mutattam, még “morfondírozok” itt egy kicsit, oszt majd hívom egy két ülsz meg egyéb gyakorlatra…
Érdekes, hogy most ma a hajnali sétakor annak ellenére hogy “csupa ideg” volt, vagyis minden neszre, mozdulatra, figyelt, amikor mondtam, hogy ülsz, aránylag hamar végrehajtotta…