Földesurak lettünk 😀 Igaz, csak rövid időre gyakoroljuk mindezt, de most ki tudunk állni a kapu elé, karba tett kézzel és büszkén lenézni az utcán. Szerencse lefele lejt, így lenézhetünk bátran… Hétfőn érkeztünk meg, átvenni az átvenni valókat. Kezdve a nagyon kacifántos vízrendszer, az állatok etetési, itatási és egyéb szokásaival, mi hol található, kit lehet hívni ha épp beszorult a nyakunk valahova…
A rossz nyelvek már azt rebesgették, hogy elvesztünk és tudomásukra kell hoznom, hogy hiába is dörzsölgették a kezüket valami örökség reményében, még élünk, megvagyunk sőt mondhatni virulunk. Ugye Jo olvasod soraimat???
Természetesen nem volt idő sokat részletezni a dolgokat, de egy két szó a kimaradásokról: el akartam költöztetni a weboldalt egy új szerver tárhelyre, és akkora cápát* vettem vele, hogy majd csuklottam. Végül vissza kellett költöztetnem oda ahol volt, és egyelőre keresnem másik helyet. Mert még csak be se költözött a lap, máris jöttek a figyelmeztetések, hogy túl sokat használunk…
A költözés közepén számítógépestől kiköltöztünk falura, csak úgy, “hirtelen elhatározásból”, mivel a szüleim elutaztak külföldibe és ugye a gazdaságot nem lehet csak úgy magára hagyni.
Kissé megérezték az állatok a gazda váltást, de kibírják és annál jobban fognak örvendeni amikor a “rendesek” hazajönnek. Kezdődött azzal, hogy a hajnali kutyasétáltatás elmaradt, mert mi nem vagyunk ennyire fanatikusok, apukám se, de ő korán ébred. Helyette életbe lépett az éjszakai kutyasétáltatás meg a csillagnézés ezalatt. Nem sok, mert majd odafagytunk, gondolom ez is a globális felmelegedés eredménye…
A kecskék szegények későn kaptak enni, mivel az utcában épp a vízórákat szerelték, és ott eltököltük az időt várva a szerelőket itt meg ott. Végül észbe kaptunk, hogy juj a kecskék… Szegények kommentálni sem mertek, szerintem nagyon megijedtek, egyből nekiestek bezabálni a kaját. Még nem biztos, hogy olyan rossz volt ez a kis kajaszünet, ugyanis annyi tejet adtak, hogy az rémes, belefáradtam kifejni az egészet.
A kutyák kvázi rendes időben kaptak enni, tanulva az előző napi balhéból, kötelezően szétválasztva, majd amint abbahagyták az evést, azon nyomban elvettük tőlük az ételt.
Kiki, meg Kokó járta meg kissé jobban, de jelentem életben van a kakas is meg a tyúk is. Enni kaptak, tehát nem éheztek. Ellenben elfelejtettük bezárni őket 😀 Így éjjel 3 órakor, röviddel lefekvés előtt kergettük a kakast az udvaron, szegény annyira meglepődött, hogy végül egyedül bement a helyére, a tyúk meg a helyén volt, csak épp nem láttam így gyufával csekkoltam meg a meglétét, szinte felgyújtva a helyet. (költői túlzás persze, de jól hangzik).
Miután ilyen “szépen” elrendeztük a gazdaságot elvittük a három ebet a “sarokig”. PrezLee meg Győző aránylag a környéken maradt, de azt hittük Balázs elment világgá. Miközben vártuk, hallottuk amint Győző épp megugat valami szekérrel settenkedőket, majd visszajött, PrezLee is előkerült, Balázs nem. Hazahoztuk a kettőt, majd visszamentünk, vártunk egy adagot, de győzött a hideg. Félórát még maradtunk ébren, miközben kutyaugatás hallatszott az utcáról és Balázs is szépen hazajött.
Az első nap “fáradalmai” után békés 5 órás alvás következett, majd a Koko hangos rikácsolására el kellett kezdeni a mai napot.
(* az ének arról szól, hogy de örvendek, hogy nagyon megjártad, és innen ered magyarra direkt lefordítva, a szóbeszéd, de örvendek vettél cápát. Nem azért mert jelent valamit, hanem mert nagy divat volt annak idején ez a szám, és aki érti mindkét nyelvet annak vicces volt)