Éjjeli őrszem

Nem elég, hogy 12kor megsétáltatott, az iccaka is okozott kellemetlenségeket. Nagyon rosszul aludtam, jobban mondva inkább nem aludtam és csavartam fel a lepedőt. Kint zuhogott, de az ablakokat nyitva hagytam egy kis friss levegő érdekében. A balkon ajtó is nyitva van, de megelőzendő, hogy PrezLee kimenjen üvöltözni éjszaka például, az ajtóban 2 szék álldogál.

Már nagyon ott voltam, hogy az álommanónak véglegesen sikerül elvágnia a filmet, jó sokat nyiszitelte mire ide jutottam, és ekkor PrezLee úgy gondolta ideje megmutatni milyen szemfüles éjjeli őrszem ő, mert nagy robajjal kezdett el rohanni egyik szobán át, a másikon is, meg az óperenciás tengeren is túl, egészen a balkon ajtóig, hogy ott a székek mögül megugasson valami hangot. Természetesen a rohanás alatt valami félelmetes hörgő-morgó, torokból jövő ugatással kevert “megeszlek te disznó” típusú hangok hagyták el a torkát, amitől a szorgosan tevékenykedő álom manó förtelmesen megijedt és elrohant messzire. Szinte dührohamosan ébredtem meg, szálltam ki az ágyból, indultam el én is az óperenciás tengeren túlra, megszidtam az ebet, hogy teljesen elment az a kevés esze ami nem is volt, dúlva fúlva becsuktam a balkon ajtót, majd tovább morogva visszajöttem a “lakosztályba”, és még egy órát virrasztottam.

Kellett nekem őrző védő kutya… Akkor meg ne kommentáljak ha éppen úgy gondolja itt a kellő pillanat és biza ő megvéd 😀 😀 😀 ( csak hagyjon aludni, védjen csendben a csodába!)

Hozzászólás