… nem írtam! Kicsit másképp alakultak a dolgok mint először tervezgettem és még hej haj október 9-én kimentem PrezLeevel falura, és szépen ott hagytam… Nagyon sajnáltam, hogy nem vittem magammal, de végül is jó döntés volt itthon hagyni a kis trógert. Ahova mentem ott ugye volt két kutyus, de nem tudtam pontosan hogyan reagálnának az agyamentemre, és azt se, hogy agyamentke hogyan reagálna arra, ha tegyem fel este ott hagyom egyedül a lakásba…amíg éppen söröcskézünk… na ezeken gondolkodtam egész szerdán és a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, hogy anyuméknál tökéletes helyen lesz, unatkozni tutira nem fog (mint ahogy az Euro Dog Show-ra való menetelemkor se tűnt fel neki, hogy meglógtam…) kaját kap, sétálni viszik, egész nap játszik, szóval aggodalomra nincsen ok.
Azt nem mondom, hogy nem jutott rengetegszer eszembe az ebkutya, és azt sem, hogy mikor például egy kertben töltöttük a napot, meg egy másikban a másikat akkor nem éreztem magamat sz@rul amiért ilyen gonosz lelkű gazdi vagyok és nem hoztam magammal, mert milyen jókat rohangálhatott volna… de végül józan döntésem okosnak bizonyult…és a hétvégéből kicsit több lett mint amikor elindultam.
Oda meg a visszafele úton egy párszor néztem a tükörbe és kerestem az ő buksi fejét, de természetesen nem találtam…ekkor rátört a röhögés és eléggé furcsán mutathattam ahogyan egyedül a kocsiba, vigyorgok valaminek… jövet is, menet is… Menet azon vigyorogtam milyen pofikat vág amikor utazunk…jövet meg azon, hogy még egy pár óra és találkozunk.
A találkozás már igencsak heves volt… Kb negyed órát táncolt körülöttem és nem tudott betelni velem, felugrált, és nagyon boldog volt, hogy ismét ott vagyok. Majdnem elsírtam magamat, jól összekoszolt de kit érdekel ez igazán amikor azt a boldogságtáncot képes leírni a kedves kiseb?
Na és akkor még “pihentem” két napot is, mert egy 6 napig tartó intenzív “hétvége” után az embernek pihennie is kell egy kicsit, hát maradtam falun és legalább jól kialudtam magamat.
Szerda este, PrezLee olyan egy aranyos jelenetet rendezett!!!
Anyukám azt mondta, hogy tróger ide, tróger oda, az ágyra nem felmászásnak a leghatásosabb megoldása az, hogy be se mehet a szobába… Ez nem tragédia, hiszen a konyhában is ugyanolyan meleg van, na és ott van Győző is, tehát nem fog lelki sérülést szenvedni az eb… Nem is történt semmi különös, szépen összebújtak Győzővel és úgy aludtak. Igen ám, de szerdán megérkezett a GAZDI!!! És akkor PrezLeenek a fejében NYILVÁNVALÓ lett, hogy ott kell aludni az ágy mellé terített pokrócon.
Nemcsak hogy betolakodott a szobába, hanem egyenesen kikérte magának… és az ágy mellett volt is egy pokróca, igaz kimosva és összehajtva. Na PrezLee fogta magát és elkezdte valahogy kiteregetni a pokrócot, mintegy jelezve, hogy Gazdi old meg, tudod én itt fogok aludni, most, hogy már itt vagy. Kaptam a lapot, kiterítettem a pokrócot és ő se szó, se beszéd ráfeküdt és ott maradt. Az ágyon ültem és figyeltem a jelenetet, ahogyan PrezLeeből hirtelen alkalmi süket lett. Anyukám szólította…ő meg nézett jobbra, balra és tette, hogy semmit nem hall, még csak rá se nézett. Kaját tett a tálkájába, rázogatta…de igazából csinálhatott bármit, mert PrezLee olyannyira “nem hallott” semmit ezekből, hogy még a kis kifli poziciót is felvette és a fülét se mozdította semmiféle hívásra vagy csalogatásra… Persze én erre mit tettem??? Hát döltem el a röhögéstől… Érdekes módon alkalmi süketsége egyből megszünt ha én szóltam hozzá… szépen kihívtam a konyhába és az ottani “helyére” küldtem… szó nélkül beleegyezett, hogy na jó, ha te mondod akkor alszom itt… De nagyon édes volt az egész, itt a gazdi akkor azok a szabályok érvényesek viselkedése.