Almástészta

Nem tudtam milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek… és nem is vagyok biztos abban, hogy le akarom írni.  Nem mondok neveket. Az emberek akik ezt megteszik, rendesek. De tényleg. Amit tisztelek bennük, hogy a kutyát nem teszik az utcára. Gondoskodnak róla, jó helye lesz, de mégis kiteszik abból a környezetből amiben az a kutya megszokta, hogy él. És idegesek rá. Nagyon. Most éppene azért mert elrágott egy kábelt. Ez nagy tragédia ugye… csakhogy amit ők nem vesznek észre, az, hogy egyáltalán nem figyelnek a kutyára. Az elvan egész nap. Egy intelligens kutya. Okos. És unatkozik. És ők a mindennapok mellett nem figyelnek rá. Tegnap például itt ücsörgünk a lakásban. A kutya nyilvánvalóan jelez, hogy menni akar. Menni szeretne. Az ajtó előtt ténfereg. Még megkérdem a gazdáját… nem kell-e kimennie a kutyának? Ott áll az ajtó előtt… És nagy nehezen egy jó óra után kivitték. A kutya a lépcsőház aljáig bírta. Ott eleresztette. És persze ki a “hülye”? A kutya. Ez “nyilvánvaló”.

Most meg… szájkosár van rajta. Persze ez semmit se ér már. Ellenben amit elért a kutya… hogy figyelnek rá. Akkor is ha szidják.

11 hónapos. Na ez van. Nem akarok nekik leckét adni, mert úgysem hiszik el. Ők az okosa, ők tudják. De a szívem mélyén megkérdezném… a gyereket is elküldenétek… oda ahol kap kaját és  vigyáznak rá csak ne idegesítsen? Na brrrr mindegy.

Leave a Reply