Kezdhetném úgy, hogy a kő nyomorúságos pillanatokat éllt az utóbbi jó néhány évben…senki sem törődött vele, senki se szerette, csak megvolt egymagában és sóhajtozott… rengeteg kő volt még mellette, de ez nem vigasztalta. Ő csak szomorkodott a kegyetlenül tűző napon, a zuhogó esőben, a hideg csillagos éggel megáldott téli éjszakákon…DE nem így kezdem 😀 Mert ez a blog nem a kőről szól.
PrezLee kint ücsörgött az udvaron. Még mindig azt a csontot rágcsálják, hol ő, hol Győző. PrezLee semmiféle tulajdonjogot nem formál semmire, ha jön a kicsi akkor a szájából is hagyja hogy kivegye. Persze utána
megpróbálja felborítani, félig a fejét veszi a szájába, a lábát húzza, amíg az megfeledkezik a csontjától, és tiltakozni nem kezd. Amint ez megtörténik, arréb szalad majd elveszi a kicsitől és kezdődik előröl az
egész.
Na de ami ma történt az még engem is kiakasztott… PrezLee megint rágta a csontocskát, a kicsi elvette tőle, és erre ez a kis okos tojás felkapott a földröl egy nagyobbacska kavicsot. Úgy tartotta a szájába, hogy a kicsinek ez mindenképpen feltünjön… már indultam, hogy vegyem el a követ PrezLeetől , de szerencsére idejében észrevettem miben fondorlatoskodik…
Mutogatta a kicsinek, hogy neki biza micsoda új valamije van, a kicsi meg azonnal otthagyta a csontocskát és rohant elvenni az “újat”…Persze pár lépéssel arréb sétált, ott meg tette magát, hogy leejti… És az eredménye az lett, hogy a kicsi felkapta, PrezLee meg komótosan visszasétált a csontocskához, elvette és nyugodtan, mint aki jól végezte dolgát feheveredett a pókrocára és tovább rágcsálta!
Őszintén mondom, hogy elképedtem, honnan van ennyi ész abba a kicsi fejbe szorulva én nem tudom…
😀
2 thoughts to “A kő”