A dombon

Voltunk egyet tekeregni és a francba es a fenebe hogy nem vittem a fotógépet…már másodszor járom meg, hogy nem viszem… ej kell egy új gép..ez túl nagy es utálom már cipelni…ráadásul az este egy gyönyörű naplemente volt…olyan szép színek na semmi nem lett a fotóból, mert ehhez tök süket vagyok…lehet kéne tanulmányozzam a fotózást de tudja a fene…valahol nincs időm erre…az élet túl rövid, hogy mindent megtanuljak.

Szóval…PrezLee olyan volt….de olyan mint a fotóalbumokba a Dobermannok szoktak lenni… egy adott pillanatban leültünk, mert olyan szép volt minden…nem tudom mit éreztem de ha ez nem boldogság akkor az ördög se tudja mi… hiszen, akármilyen szar is legyen az élet…úgy amúgy… nekem egy csodába van részem… kimegyek, van egy lökött ebem, aki szökkentyűként viselkedik és támadja a szöcskéket… szóval ezt nem lehet leírni… ezt érezni kell. S ott voltam a domb tetején, leültem, ő leült mellém és éreztem, hogy ez nagyon jó… szabaság.. semmi nem erőltetett… ő leül mert ott érzi jól magát… én meg azért érzem jól mert megnézem és örvendek, hogy ő az enyém… úgy éreztem, hogy az enyém a világ, hogy teljesen mindegy milyen dolgok várnak amikor haza kell mennem… és nem tudom mennyit ültem úgy, és csak mosolyogtam magamban, hogy minden rendben van… végül is Prezlee egy nagyon nagy bizonyítéka annak, hogy csak akarni kell… az igazán fontos dolgokat az ember megérzi és akarja… és én PrezLeet nagyon akartam…ilyen lökött ebről álmodtam … de nem mertem merészen álmodni és kaptam cserébe egy kis szerencsétlenebb csodát…Tedit  de akkor arra volt szükségem, akkor azt kértem és azt kaptam… mert mi a francot csináltam volna… 17 éves fejjel egy konok dobermannal? Hát nem hiszem hogy felé tudtam volna verekedni magamat… de most már tudom és érzem… PrezLee biztos egy csoda… mert őt kértem és őt kaptam meg.

Lehet, hogy az embernek van egy szép lökött kutyája és úgy érzi az ővé a világ? Lehet ilyen?

Euforikus a hangulatom… jön, hogy berugjak örömömben…mint aki megtalálta a bölcsesség kövét… kövezzen meg aki akar… aki nem bűnös… de PrezLee nem csak a kutyám már… a szímbólum, hogy igen, ha az ember tényleg akarja, és tisztán tudja mit akar… akkor nincs olyan, hogy megvalósíthatatlan… 13 év kellett, hogy elhigyjem… hogy az erő bennem van… és hogy ha akarom akkor a Best in Show… PrezLeevel az simán egy semmi… csak 😀 a Best in Show titulus … nekem jelentéktelen, mert Prezlee mindenben Best in Show kutya… az én showomban a legjobb.

jaj de hüle vagyok… de mennyire jólesik!

Ja és ma megint megmorgott… helyre raktam és megint csak röhögtem, hogy ááá Prezlee.. én tényleg kedves és rendes vagyok veled… de vannak dolgok.. amiket nem engedek meg neked. És azt hogy engem morogj, rám vicsorogj az egyik közüllük… ha elhiszed úgy símán, akkor OK, ha nem akkor megmutatom… fogaim azért nekem is vannak…

Hozzászólás