Tegnap voltunk egy hatalmasat sétálni. Felfele mentünk a dombon, ott volt Győző is, Balázs is és persze PrezLee. Eszeveszettül élvezte a szabad rohanást, és az első negyed órát nem is “zavartam”… gondoltam kár feleslegesen hűteni a számat, úgyse fog odajönni hozzám a rohanásos mámorának a kellős közepén… De egyszer csak abbamaradt ez a veszett rohanás és már csak normálisan kocogott… ekkor megkockáztattam egy behívást és kérem majd pofára estem. Ott helyben, ugyanis már felkészültem mindenféle “disznóságra” részéről, hogy nekifog szökkeni, teszi a süketet vagy éppenséggel körülöttem fog eszeveszetten “hörögve” rohangálni.
És kérem nem! Nem történt semmi ilyen “szörnyűség”!!! PrezLee mint a nagyok és ügyesek egyenesen hozzám, de úgy, hogy a nyakörvétől meg tudtam simán fogni, nem kellett kapkodjak, ugorjak vagy vetődjek utána, nálam megállt, vigyorgott rám én meg majd hanyatt estem csodálkozásomban és nem győztem dicsérni, simogatni amiért ilyen ügyes volt. És mindezt mindenféle kiabálás, hiszti, cirkusz, dühroham nélkül. Es elsőre! Mert ha egyszer sikerült rávennem, hogy jöjjön hozzám és csak simit kap, akkor másodszor harmadszor általában könnyen ment… de az elsővel mindig komoly gondok akadtak.
Szóval csodálatos érzés volt, egyszerűen fantasztikus! Na persze még sokat kell ám gyakorolni de valahol ezzel megtört a jég és fog ez menni.