Ma úgy döntöttem, hogy hazajövök. Kezdetben azt hittem, hogy csak holnap reggel, de végül azt mondtam inkább ma…Készülődtem, pakolásztam, erre PrezLee tiszta ideg lett. Olyan feszülten rohangált, mintha attól félne ott fog maradni. Látszott rajta, hogy rémesen izgatott. Oké, amíg bepakoltam a paradicsomot, krumplit és társait a táskámba ő végig mellettem ücsörgött…
Búcsú képen apukám kicsit megpátyolgatta az oldalát, erre fura mód elkezdett figyelmeztetés képen vicsorogni és kaffogni felé… Na azonnal ott teremtem, leordítottam a fejét, mert milyen dolog ez… el is ment, majd szóltam az apukámnak is, hogy ne provokálja feleslegesen… PrezLee meg lett szidva amiért vicsorgott, ezután több baja nem volt az apukámmal, de az is felesleges lett volna, hogy most édesapám megmutassa, hogy ő tényleg nem fél tőle… Na jó én se félek, de minek folytatni?
Mintha megszégyellte volna magát azután, amíg minden a helyére került a kocsiban, kimondottan jófiú lett.
Ilyenkor azért eszembe jut nekem is, hogy nem gyerekjáték egy ilyen kutya… Mert kedves, meg tényleg nincs vele baj, de azért azok a fogak…. 😀 Nem mondom hazafele egészen biztonságban éreztem magam mellette… és ráadásul a hátsó úton jöttem, jóformán 1 kocsival találkoztam végig, az erdő közepén… de tudtam, ha valami baja van a kocsinak akkor se fogok félni PrezLeevel az oldalamon… Elvégre dobermann nem plussmaci 😀 😀 😀