Upsz…

Tegnap este PrezLee ismét az udvaron aludt. Csakhogy egy kis változtatással. Ugyanis ötpercenként elrohant a kapuig, belekiabált a levegőbe, majd elégedetten vissza. Persze ez egyszer kétszer elviselhető, de amikor tízpercenként megismétlődik, akkor unalmas lesz. Volt egy majdnem 10 méteres kordelin darabom, “hosszú póráz”, amivel “krízis időszakban sétáltattuk, és ezen ugye van szerelve egy karabiner. Ezzel a szerkentyűvel megkötöttem, hogy ne mind rohangáljon, hanem maradjon a helyén. Szerencsére megszokta, hogy ha valami madzag van a nyakán, akkor nem tud menni sehova, és nem is ellenkezik. A konyhában télen meg kell kötni, mert másképp odafagyunk mindannyian az ajtónyitogatásai miatt.

Nem is volt semmi baj, könnyen belenyugszik, ha “nem mehet sehova”, ott volt a pokróca, aludt. Csakhogy megeredt az eső. Amit nem hallottam. Bent szólt a zene, kint meg csepegett. Egyszer megkaparta az ajtót, de nem volt durva, nem törte szét a helyet, hogy bejöjjön. Azt hittem csak unatkozik, azért jönne be társaságot keresni…. Egyszer azonban csak elhallgatott a zene, és kintről hallatszott az eső hangja! Rögtön kimentem és ott álldogált PrezLee a falhoz lapulva, mint valami kis árva, és nagyon nagyon rosszalló szemekkel nézett rám: hogy is tehetted ezt velem… Elengedtem, sőt a konyhába vittem, kiengesztelhetetlenül sértődött képe volt 😀 Hát megtörténik ilyen is…Tiszta vicces mennyire nem kedveli az esőt, míg bármilyen pocsolyába befekszik…

Leave a Reply