Sanal Choco Drops

Ma voltunk állatorvosnál. Mivel már rég nem voltunk, épp ideje volt, hogy elmenjünk. Amolyan általános “csekápp” vizitre. Korábban akartam menni, de a fene tudja, olyan 4 óra körül éreztem, hogy szédülők és nagyon nem vagyok jól… Közben szépen rájöttem, hogy mi a fene bajom lehet 😀 Ma elfelejtettem enni…Annyi minden megoldani valóm volt mára, hogy simán kiment az agyamból, hogy enni is szokás. Na sebaj, ettem gyorsan valamit, de mivel ez nem múlt el olyan hirtelen, hát levittem ebkutyát pisilni majd feltántorogtunk és mindketten a “helyünkre” mentünk… Nem mondom, hogy elaludtam, de valamennyire elszenderedtem és mikor magamhoz tértem szinte tiszta újnak éreztem a fejemet. Már nem fájt semmim, így indulhattunk a dokihoz.

Az úton semmi igazán különös nem történt, csak kicsit hiányoltam azt a vékony nyakörvet, mert ennek a hatását alig alig érzi meg ökegyelme… Remélem hamarosan lesz olyan, mert arra fantasztikusan jól reagált, és nem huzigált össze vissza. Na de aránylag “normálisan” végigmentünk a Szamos parton és elértünk a rendelőig. Itt egy kicsit kellett várni, ezzel nem volt semmi gond, hanem PrezLee eléggé agyamentként viselkedett… egy perc nyugta nem volt, de ma egész nap ilyen lökött volt. Végül sorra kerültünk mi is, PrezLee kapott D vitamint, meg féregtelenítőt, és a fülébe valami kenőcsöt… mert rázogatta a fejét az elmúlt napokban. Nem sokszor és nem is sokat, de azért jobb megelőzni a bajt mint hagyni hogy elmérgesedjen.  Holnaptól kezdve kell kapjon 3 pasztilla Pet Phos-t, és csütörtökön kell ismét jelentkezzünk.

Mint már említettem PrezLee egy igazán kiváltságos kutya… most is kapott ajándékot… Majdnem egy fél doboz Sanal Choco Drops-t. Útközben vagy kétszer jutalmaztam is vele, oda és vissza volt érte. DE… hazaértünk és nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg… ez pedig egyenesen baj 😀 Mert ezek a kis bogyók nagyon finomak. Majdnem a fél doboz felét megettem én… jó kapott még PrezLee is, de el kell tegyem az asztalomról, mert minduntalan feléje kaccsintok és dézsmálom meg. Pedig nem is vagyok csokis! De ezek rettenetesen finomak! 😀

2 thoughts on “Sanal Choco Drops

Minden vélemény számít!