PrezLee – a barna dobermann

Ma rettenetesen rossz napja volt az úrfinak! Ennyit nem volt egyedül amióta az eszét tudja! És mindezt egy napon! Az egész úgy kezdÅ‘dött, hogy ma muszáj volt egyedül hagyni. Még szerencse, hogy gyakorolgattuk az egyedül maradást egy párszor! ElÅ‘ször elmentem a városba, lejárkáltam a fél lábam, hogy vegyek neki Pet-Phost. Az egyik boltba épp nem volt, a másik boltba meg 100 lej helyett 150 et kértek egy dobozért… ahol 100 volt egy héttel ezelÅ‘tt, nem vettem mert az elsÅ‘ boltban 80nak kellett volna lennie, ha lett volna. De mivel nem volt… hát gondoltam sebaj, még csak alig kezdÅ‘dik a kánikula, úgyhogy inkább elsétálok abba a boltba ahol 100 volt és megveszem onnan.

Na de közben egy számlát is el kellett intézni a szélrózsa teljesen más irányába mint bármi eddigi célpontom, és az internet számlát sem hagyhattam, mert levágják, míg hazaérünk. Szóval összevissza bolyongtam pár órát amíg mindent elrendeztem, a párom meg teljesen más irányba jött ment amíg Å‘ is elrendezte a dolgait… így PrezLee úrfi egyedül volt kb 2.5 órát.

Hazajöttem, pisilni voltunk, majd miután az emberem is megérkezett… megint jött a “sokk”, mert most nemcsak, hogy elmentünk, de volt pofánk az autót (amit imád) bebrüngetni és azzal elmenni… Ez már több volt a soknál neki, és amikor a kocsi elindult sokkal keservesebben kezdett el sírni is mint amikor gyalog mentünk. De nem volt mit tenni. A kocsiban nem hagyhatom, dög meleg volt kint is nemhogy a kocsiba, és mindketten kellett volt mennünk… megint eltöltöttünk vagy 2 órát nélküle. És ismét hazajöttünk.

Ezután egy jó félórányit eltöltöttünk, amíg persze PrezLee egy nagy halom simit kapott, meg babusgatást. De maradni megint nem maradhattunk… egy kávét ittunk meg, egy két cigivel, majd megint a helyére lett tessékelve, és most már csak egy olyan másfél órát hiányoztunk.

Fél hét felé értünk haza, épp csak összepakoltam a sétáltató cuccokat (sok kell nekünk, de hát ilyen a vacak törvény, nincs más választás), PrezLee majd az asztalig ugrott örömébe, majd elindultunk sétálni, vagyis fel a “hegyre” a játszópajtásokhoz.

Végül is ha “minden jó, ha jó a vége”-ként gondolkozunk, akkor mégsem volt olyan rettenetesen rossz a mai nap.

Ezen a napon történt ...

• Kutyátlanok kíméljetek! - 2008
• PrezLee és a pajtásai - 2008