Reggeli kocogás

A dobermann sportkutyaként tökéletesen megállja a helyét. Egy kis időbe telt és egy adag türelembe, míg (még egészen fiatal korában) PrezLee megszokta, hogy ha szaladunk az nem jelenti automatikusan, hogy a pórázt kell elkapni és lehetőleg kirángatni a kezemből, felszökkeni vagy akár a lábam szárát levadászni. Na az is,míg egyezségre jutottunk, hogy ha szaladunk, akkor NEM PISIL le minden egyes kiálló sarkot, fát, oszlopot, nem rángat össze meg vissza, hanem szépen mint egy ügyes kis lovacska kocog mellettem. De most már komoly felnőtt dobermannal van dolgom, és ehhez méltó a szaladás is.

Nagyon szépen megy mellettem, néha kissé ráhúz a tempóra, néha lassít, néha szinte elakaszt, mert az orrom előtt akar menni, de úgy 80%-ban minden rendben van. Nem marad más hátra mint nekem szemfülesnek lenni és kerülni az akadályokat.

Ma amolyan próba kocogás volt, tervezzük rendszeresíteni, olyan heti 3x nem ártana nekem se, neki is csak jót tesz.

Leave a Reply