PrezLee elköltözött

Ma úgy döntött ökegyelme hogy elköltözik. Vagyis fogja az ágyát és máshova helyezi, mert neki ott ahova tettem nem tetszik. Nem az első alkalom. Már párszor megcsinálta, hogy a helyére küldtem, de ő mindenképp mellettem akart lenni (közel közel) és fogta a helyét és mellém hozta, majd elégedetten ráfeküdt. És lett volna mit mondjak???? Ugyan már! A  HELYÉN volt… igaz, hogy a helye nem volt a helyén de ez már értelmezhető akárhogy.

Ma is idecipelte a helyét. Majd nekifogott fészkelődni mint akinek valami nem tetszik. Meguntam. Mind bökött és nem hagyott figyelni. Gondoltam egyet és behelyeztem szépen kisimítva az íróasztal alá. Na és mit gondoltok mi történt?

Mint egy igazi kis herceg, aki nagyon meg van elégedve azzal ami történt, lefeküdt és két nyögés meg dörmögés közepette tudomásomra adta, hogy NA VÉGRE megértetted…

Ebben már csak az a rossz, mikor leteszem a kávéscsuprot az asztalra, ő meg ezt valamiféle kopogásnak értelmezi, kiszökik az asztal alól, én megijedek ő meg kiáll az ajtóba nagy hangosan őrző védeni a házat a “betolakodó” ellen… Majd tán ezt is megszokom, hogy a VuuuuuuuuuVUUUUUVUUUUUVUUUUVUUUU az közvetlen a fülemből indul….

One thought on “PrezLee elköltözött

Minden vélemény számít!