… aki a környékemen él természetesen. Biztos vannak még nála bolondabbak is, de hogy ő is egy “különlegesen hülyére” sikeredett példány az is biztos. És itt a “hülye” jelzőt tisztára pozíti értelemben használom. Olyan imádnivalóan hülye ő.
Ugye hazajöttem, és mivel egyelőre falun maradtunk, ugyanis ez az ünnepek közötti időszak olyan zagyva amúgy is, reggelente ment apuval és Győzővel sétálni. Délután is nagyrészt velük, nekem itt nem is nagyon volt megfelelő cipőm sem (hiszen meleg országokból való utazásból tértem haza és még nem voltam jóformán otthon), hát nem nagyon kívánkozott nekem kimenni a hidegbe vacogni.
Tegnap azonban az én rémesen bolond barna dobermanom nagy hisztit vert ki amikor a család többi tagja a szokásos délutáni sétához öltözködött. Ő kérem az ajtó előtt visibált, ugrált és cirkuszolt, ahova meg volt kötve… Mert télire láncos kutya lett belőle 😀
Ezt nem is meséltem…
Történik ugyanis, hogy PrezLee hirtelenségében mikor elindul akkor se nem lát, se nem hall. Az ajtónak “teli tüdőből” szökik neki, és itt mindkét udvarra néző ajtó üveges! Nyáron nincs baj a kirohanásaival, mert az ajtó nyitva van, néha a szúnyoghálón szökik át, de attól vagy visszapattan és megáll vagy kimegy hálóstól, baja neki nem lesz, csak a hálónak. Ellenben az üveggel kissé más a helyzet. Magyarázni neki teljesen felesleges, mert ugyanúgy nagy hevesen nekiszökik és ajtóstól megy ki. Választani kellett, hogy vagy megkötjük és akkor nem történhet ilyen baleset vagy napi 15-20 alkalommal kockáztatjuk, hogy PrezLee nekiront az üvegnek. Így télvíz idején szépen a helye mellett van egy lánc, amivel meg van kötve. Muszáj lánc mert minden egyebet elrág, de a láncot megszokta mint jógyerek, már egyenesen oda jön mikor az udvarról bejött.
Persze nem ildomos, meg juj láncon tartom szegény ebet… de a szükség nagy úr és az ő érdekei voltak elsődlegesen figyelembe véve. Azért az se lenne jó dolog, hogy hetente vigyem inösszevarrásra mert megint fejjel, lábbal stb ment az ablaknak. 😀 Az ablakcserélés se vicces foglalkozás -15 fokban.
Szóval ő a helyén volt, toporzékolt, hogy na megyünk sétába. Annyira, hogy egyszerűen már üvöltött. Persze anyuék ezt úgy oldották meg eddig , hogy a hiszti kellős közepén egyszer csak elengedték, hogy na menj fuss, és szépen megerősítették az ebben, hogy minél hevesebben toporzékol, annál hamarabb engedik el…
Tegnap is kezdte a nagyhisztit, de azt mondtam ebből elég volt. Mondtam anyuéknak, biza PrezLee nem fog menni sétálni addig amíg le nem nyugodott. Menjenek csak Győzővel, ha lecsillapodott kiviszem én, ha nem akkor meg mind toporzékoljon. Elmentek. Hogy ezután micsoda ribilliót csapott azt nehéz elmesélni. Majd szinte úgy csinált mint a kisgyerek aki nem tud megnyugodni a heves sírás után, csak hüppögött. De lefeküdt a helyére és hallgatott. Még egy fél percnyit hallgatóztam… csend volt, PrezLee beletörödőtt, hogy ma nagyon kiszúrtak vele, séta elmarad. Erre kabátot vettem és elindultunk volna…ha nem kezd megint cirkuszolni 😀 Na vissza az egészet, megint a helyére, megint hagytam amíg csendben volt… mint egy kisangyal mentünk ki a kapun végül. Semmi ráncigálás semmi ugatás nyafogás és hiszti nem volt.
Kicsit türelemmel kellett lenni amíg rájött ő, hogy hiszti akkor marad, csend akkor megyünk…
Hja kiértünk, utolértük a családot, ők lassan bandukoltak a domboldalon. Érdekes, hogy nem verekszik a két kutya, sőt együtt ásnak gödröt. DE amikor PrezLee elkezdett velem kötekedve játszani, Győző azonnal elindult rendet teremteni. Még szerencse, hogy észre vettük mert balhé lett volna belőle.
PrezLeet egyszer szépen “megharaptam” a kezemmel megszorítottam a nyakánál és a földig fektettem, nem tetszett neki nagyon és csak félig meddig adta meg magát és az a sanda gyanúm, hogy úgy istenigazából ő soha nem fogja megadni magát nekem. Győzőnek se hódolt be teljesen, amolyan jó jó te vagy a főnök de én úgyis azt csinálok amit akarok magatartást tanúsít vele szembe is. Talán ezért van, hogy Győzőnek állandóan tennie kell a nagyfiút, PrezLee van annyira furfangos, hogy messze szalad és kineveti…