Póraz

Első napokban nem kínoztam a pórázzal, csupán a nyakörv volt a nyakán. Ezzel nem volt semmi baja, valószínűleg azért mert egy piros madzag volt a nyakán megkülönböztetés végett… Amikor nyakörvet tettem a madzag helyett, még csak nem is próbálta levakarni magáról.

Utána pár napig, amíg a füle gyógyult nem tartottam állandó jelleggel rajta a pórázt, hanem csak akkor csatoltam rá ha szükséges volt hogy meg tudjam fogni tőle. Mindezt azért, hogy még csak véletlenül se vakarózzon a nyakörv miatt, és közben megsértse a fülét.

Most már a seb szinte 100% be van gyógyulva a fülén, így nekifogtam a pórázhoz szoktatáshoz. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, így egy hosszú erős madzagot erősítettem a nyakörvére, és hagytam, hogy húzza maga után a lakásban… Megfogta, húzogatta, rágcsálta, majd mikor mutattam neki egy labdát elkezdett játszani a labdával, és megfeledkezett a zavaró tényezőről.

Napról napra kevésbé zavarta az időnként nyakára kerülő madzag, még rágcsálja, de már nem zavarja.

Egyelőre még csak néha néha nem engedem messzebb, de ez nagyon nem tetszik neki, méltatlankodását azzal fejezi ki, hogy megpróbálja néhányszor az indulást majd leül és hangosan ugatva fejezi ki a nemtetszését. Csak akkor hajlandó jönni, ha hivogatom, az enyhe húzásra is teljes tiltakozással válaszol még. De nem erőltetem, ebbe nagyon könnyen beleszokik amint érdekessé válnak a séták..

Leave a Reply