PrezLee szombat reggeltől van itthon. Az úton a széklete enyhén lágy volt, ez tartott még vasárnap, tegnap azonban egyszer már rendesen ment is a hasa.  Felfőztem a vizet amit kap az étele mellé, adtam neki rizst is, de még mindig hol egy kicsit megfogódik a gyomra és enyhén lágy lesz a kaki, hol megint nagyon hígat megy. A kedélye az remek, csak éppen kellemetlen az hogy sokszor megy kakilni, és mivel már kezdettől a jóra akarom tanítani, mármint a szobatisztaság, ez így elég nehéz.

Az a baj, hogy szegénykének nincs ideje még csak forgolódni sem, olyan hirtelen tőr rá a kakilhatnék. Emiatt úgy döntöttem, hogy továbbra is minden ébredés után pár perccel lecipelem a kutya wc-re és természetesen nagyon örülünk ha van eredmény, illetve ha netán baleset történik a lakásba akkor szélvészként rohanok a földtörlő és a veder után, hogy mire befejezi már törlöm is fel az egészet. Ilyenkor a szidás elmarad, ellenben dicséretet sem kap, hanem mintha mi sem történt volna az élet megy tovább.

Majd ha elmúlik a hasmenés, akkor ha már guggolni készül félbeszakítom enyhe dorgálással és leviszem a helyére, ahol természetesen ha produkál valamit akkor jön a dicséret.

Érdekes, hogy még így is, már az ajtó fele húz és enyhe nyöszörgéssel jelzi hogy valami nincs rendben. Az is lehet, hogy csupa véletlen, de az is megeshet, hogy ha lemehetne egyedül akkor elindulna, de mivel a lakásajtó be van zárva tehetetlenségében nyöszörög.

Sajnos nem hagyhatom nyitva a lakásajtót, és nem engedhetem le egyedül sem, mert közös az udvarunk, ráadásul kicsi is, és állandóan tele van autókkal. No meg a nagyon forgalmas utcára nyíló kapu állandó jelleggel nyitva van.

PrezLee úrfi szép lassan de biztosan tanulgatja a nevét.  Néha kiül a folyosóra bámészkodni (amikor megyünk cigarettázni) és oly nagyon belefeledkezik a nézelődésbe, hogy nem is érdekli, ha kint marad. Ekkor szoktam figyelni az ablakból és hívom. Ma kétszer is megtörtént már, hogy a hívásra szépen felállt és elindult befele. Mindez tegnap, tegnapelőtt nem volt még lereagálva. 😀

Igaz, buta lenne ha nem jönne, hiszen minden egyes hozzám jövetelkor vagy finom falatkát kap, vagy simogatást és örvendést, na meg néha valami pasztillát is, de a lényeg az, hogy mindig van törődve vele mikor reagál a nevére.

Sokan követik el azt a hibát, hogy ha a kutya későn megy hozzájuk akkor először kiabálnak neki, majd ha még akkor sem, akkor veszett ordibálás következik, s ha nagy későre odaméltóztatik érni, akkor netán megdorgálják, vagy rosszabb esetben meg is verik… Ez nagy hiba, mert ebből a kutya nem azt tanulja meg, hogy hamar odaszaladjon a gazdájához, hanem azt, hogy “fenét megyek oda, hisz megver!”.

Édesapám nem az az ember aki kesztyűs kézzel bánik a kutyájukkal. Nekik van egy termetes farkaskutya keverékük, amely ha nagyon rossz fát tesz a tűzre akkor bizony kap verést is.  Miután felfedeztem ezt az apróságot, hogy akármennyire ideges is legyen az ember, ha sikerül legyűrni a dühöt és megdicsérni amiért odajött, még akkor is ha közben már a robbanás környékén van, a kutya előbb utóbb szívesen fog visszatérni a gazdájához, és elmagyaráztam édesapámnak is, hajlandó volt kipróbálni.

Akkoriban a farkaskutya még nagyon fiatal volt, tehát könnyen tanult. Kivitte sétálni és az első meglógáskor a szokásos hiszti helyett, hívta 2-3-szor, majd türelemmel megvárta amíg a kutya már sunyítva közeledett. A várt verés helyett dicséretet kapott… Le nem lehet írni annak a kutyának a reakcióját, annyira nem értette, de boldogan ugrált, és örvendett ennek a változásnak. Jó fél év után a kutya többet nem szökött meg, ha nem is első, de második harmadik hívásra mindig indult vissza, hiszen a gazditól csak jót kapott cserébe!

Ma volt az első nap amikor PrezLee igazán játszott. Eddig is játszadozott, de nagyon keveset, ami ugye teljesen normális a korához képest. Általában pár perc a játszadozás, majd ismét alvás következik.

Ma azonban nagyon virgonc volt, összevissza szökdécselt a szobába, labdával, műanyag flakonnal, kötél darabkával szórakozott. Majd megpróbálta megkóstolni az egyik kábelt, de szerencsére mindezeket látjuk és idejében le van tiltva ezekről. Nagyon szereti a nadrágok szárát cibálni, persze ezt se hagyom, illetve a kanapé szélét akarja minduntalan megrágni… nos ezt sem szabad. Szépen lassan kezdi megtanulni a “pfuj” jelentését, van hogy elég csak rászólni még a “rosszalkodás” kezdetén, és abba is hagyja.  Persze nem sokáig, hiszen pár percen belül újra kezdi az egészet, de azért ez már nagy haladás.

Szegény kutyus gondolhatja, hogy valami rettenetes helyre került, hiszen itt szinte semmit nem szabad, és lehet, hogy néhányan úgy gondolják túlságosan  szigorú vagyok vele az állandó tiltásokkal, ellenben ami most még aranyos és édes viselkedés egy ekkora pöttöm kutyánál az nem lesz kívánatos mikor megnő… Minek hagyjam, hogy megszokjon bizonyos butaságokat, s utána kínlódjunk a leszoktatással…

A kanapéra mászni például tilos. Persze, hogy próbálkozik, buta lenne ha nem tenné, és nagyon aranyos lenne, hogy az ágyon aludjon, de nem fogom megengedni neki, és akkor így szokja meg, ez lesz a normális neki.

Ugyancsak nem szeretem a nyalakodást. Szerencsére nem is az a nagyon nyalis természet. Persze a kezemet még meg-meg nyalogatja, de ebbe senki se halt még bele. Egyszerűen nem adok esélyt például arra, hogy az arcomat nyalogassa, így nem is nagyon próbálkozik. Én csak símán nem szeretem ezt a viselkedést és ha tenné is nem jutalmazom semmiképpen emiatt.

Egyelőre még nem kellett semmivel se büntetni… nem is akarom fizikailag bántalmazni mert teljesen felesleges. Kezdi megtanulni mikor örvendünk és dicsérjük, illetve mikor szidjuk, s hamarosan bőven elég lesz “mérges” lenni ahhoz, hogy érezze magát összeszidva.

Ma reggel 5 órakor ébredtem meg, mocorgásra. Őfelsége az éjszaka folyamán két kis kupacot is produkált. Kissé álmosan igyekeztem minél hamarabb összeszedni, nem akartam, hogy belelépjen. Az összeszedés műveletét nagyon élvezte, össze vissza szökkent a lábam alatt és meg akarta fogni a földtörlőt. Ezután elkészítettem az ételét, de a nagy ugrándozásba kifáradt és lefeküdt aludni… Na sebaj, maradt időm elmosogatni.

Nagyon szeretném ha gyermekbarát kutyává cseperedne fel PrezLee úrfi. Namármost ezt elég nehéz elérni gyermek nélkül… De sebaj, került két szomszéd gyermek, akik jelen pillanatban nagyon félnek a kutyáktól.

Hogy mi váltotta ki belőlük ezt a már szinte hisztérikus félelmet, nem lehet tudni. Mindenesetre minden megvan ahhoz, hogy a kutya megszokja a gyerekeket és a gyerekek is megszokják a kutyát. Továbbá még egy barátnőm jelentkezett, ő is szeretné ha a kisfia nem félne a kutyáktól.

Még a végén terápiás kutya lesz belőle 😀

Valahogy úgy gondolom, hogy a kutyának is jót tesz ha megszokottá válik egy visító, embernek ember formájú, de azért kisebb lény amely ráadásul izeg mozog. A gyermekeknek is jót tesz ha idővel saját maguk belátják, hogy nem csinál semmit, és biztonságba érezhetik magukat, nem fogja őket bántani. Mindenesetre ez egy hosszú folyamat, de az eset nem reménytelen…

Első nap átjöttek és megnézték messziről, tegnap átmentem én hozzájuk PrezLee-vel, a fiúcska már megsimogatta és adott neki egy kutya kekszet amelyet egészen közel az orrához “ejtett el véletlenül”… Szóval szerintem két hét türelemmel már minden egyenesbe jön. Ráadásul igyekszem megtanítani a kicsiket arra, hogy miként is kell egy kutyához közeledni 🙂 majd beszámolok….