PrezLee – a barna dobermann

Vettem egy új szemetes kukát. Mert ugye mikor PrezLee uraság házhoz került, a régi kukát beköltöztettem a fürdő szobába. Ott ugyanis biztonságban van, mert PrezLee előszeretettel nézi meg a tartalmát. Nos ezzel az egyetlen baj annyi volt, hogy mindig be kellett mennem a fürdőbe egy darab szemet eldobása miatt. És ez így idegesítő. Hát most vettem egy új kukát, olyan libbenő tetejűt.

Alig hoztam haza és helyeztem el… mit látok PrezLee nyakig benne a kukába, inspektálja a tartalmát. Hirtelen ötletem támadt, elkezdtem visítozni meg kiabálni neki, hogy fuj, mit csinálsz, hogy merted, mész el onnan meg társai, de olyan hirtelen kezdtem bele, hogy mindenki a házból belerémült, hogy megkergültem.
A “jelenet” hatásos volt, PrezLee kirántotta a fejét, indult utána a kuka teteje, majd jobbnak látta odébb állni és többet nem piszkálni vele.
Persze nekem meg magyarázkodni kellett, röhögve, hogy nem mentek el otthonról és a frászt se akarom senkibe se beleverni, a célom csak annyi volt, hogy első perctől kezdve kellemetlen élménynek számítson PrezLeenek az új kukámban való kajtatás.
Majd kiderül hogy mennyire volt hatásos. Egyelőre még mindig a régi kukában kajtat ha beszabadul a fürdőbe.

Tegnap egy fura eset volt. Mentünk ugye sétálni. PrezLee-n szájkosár meg póráz. Mert lökött nagy dög. És néha az emberek kezét meg akarja szagolni. Ez meg általános sikítást eredményezne a populáció nagy részén. Nos ezt nem akarom. Na meg, az sem semmi, hogy a sétáló helyen nem szed össze minden kacatot.
De lényeg az, hogy szájkosár, meg póráz. Megyünk, baktatunk addig a helyig, ahol el tudom engedni. És a járdán letámad egy vekni méretű kis vakarcs.
Mert ő úgy döntött a kerítésen kívül is hősködik. Persze PrezLee rángat és igazságtalan is, hogy rajta a szájkosár. Ha egy nagyobb ellenség lett volna, biza gondolkodás nélkül leveszem, de ez a kis dugó akkora volt, hogy a “bazi nagy fogaival” jóformán meg se tudta volna karcolni a zebet. Jó, gondoltam elhessentem, és tök laza nyugalommal hessentettem fele egyet. Nem állt szándékomba bántani, egyetlen dolog volt a fejemben, tovább menni, úgyis elmarad a kis dugó. De nem, ő nem akarta abbahagyni. Hátulról támadott, PrezLee is fészkelődött. Erre meglendítettem a lábam, picit, de tényleg picit megbillentettem hörgő őhörcsögségét, erre felborult. Jó, gondoltam előnyt szerzek a szép hosszú lábainkkal elmegyünk dolgunkra, de a kis görcs elvetemült támadásba lendült Na és itt volt az a pillanat amikor kicsit nem vagyok biztos, hogy a leghelyesebben cselekedtem, de amolyan ösztönös reakció volt, mert hupsz megint lendült az én lábam is, és mielőtt még ő ért volna PrezLee lábához, találkozott az én bakancsommal, fél métert visszapattant, erre megszeppent és visszament a kerítése mögé.

Namármost… a hmm ott van, hogy szegény kis pára ugye csak ösztönösen viselkedett, de most mit is lehet tenni ilyen helyzetekben? Nem láttam, hogy kan vagy szuka volt, nem igazán érdekelt, de azt se szerettem volna, hogy hagyom a kutyákat intézkedni. Mert hát nyilvánvalóak az erőviszonyok. Kis vakarcs ugye nagynak érzi magát, de akkora se volt mint a PrezLee feje, tehát nem ellenség. Sejtésem szerint PrezLee se vette ellenségnek, hanem csak borzasztóan kíváncsi volt rá, de ha az odakap netán, biztos nem hagyja annyiban. Szóval nem jó megoldás. Vegyem le a szájkosarat? Olyan kicsi volt, hogy röhejes. Hagytam volna csak annyiban? Hmm hát lehet, hogy az lett volna az okos megoldás, de mikor 5 perce már azon próbálkozik az ember, hogy odébb álljon, de kisvakarcs teszi a nagyot… akkor úgy vélem meg kell ám mutatni neki hol a határ.

De bevallom, legszívesebben a gazdáikat rugdosnám meg, amiért nem vigyáznak arra, hogy a kutyájuk kerítésen belül maradjon.

Ti mit tennétek hasonló helyzetben? Mondom iszonyú pici volt az eb, mert ha egy “méltó” ellenfél, ugye biza nem fogom “megvédeni” az ebet, nagy fiú, intézze ő ha éppen muszáj.

Ihaj csuhaj fahaj, valami jó két és fél órát járkáltunk szombaton. nem mondom nyakig sárosak lettünk, mert bár az idő remek volt, a föld mindenhol vizes, sáros. Na de ebzet kirohanta magát, utána nyugisan lehetett filmet nézni szombat délután Remek, hogy jön a tavasz…

Saját magam is érdekesnek találok visszanézni az időben, de olyan fura nekifogni és keresgélni a régi bejegyzések között. Így gyorsan gyorsan új funkcióval gazdagítottam a PrezLee blogot, és beiktattam egy plugint, ami “okozza” a bejegyzések végén az “Ezen a napon történt …” linkeket.

Fölötte persze már nyilvánvaló, helyezkednek el a hasonló sztorik, vagy amit a másik plugin úgy lát, hogy hasonló lehet

Vannak napok amikor minden harmonikus közöttünk. Amikor a legnagyobb vidámságban telik az egész, amikor lobogó hajjal szaladunk a szélben (hogy valami költői izé is legyen) és megértjük egymást. Aztán vannak amikor hihetetlenül fel tud húzni a pimaszságával, a rámenősségével, az akarnokságával. És igencsak veszem észre, hogy vannak napok, amikor marhára nincs türelmem vele, mikor minden vágyam, hogy üljön a sarokban és csak hallgasson, de tényleg csak hallgasson egy pár órát.

Nos… ezek után kijelenthetem, PrezLeet, A BARNA DOBERMANNT, a tökéletes ebet hoztam haza. A rámenőset, a pimaszt, az akarnokot. De a kedves, szeretetre méltó, bolondos, “túlboldog”, energiabomba nemnormális dobermacskát is.

Nos ki lehet találni, hogy ma milyen napom volt… pocsék kérem. És PrezLee sem kollaborált egy kicsit sem, sőt olyan volt, hogy megkérdeztem tőle hangos veszekedés közepette, hogy “te nem vagy normális, hogy nem érted mit mondok neked”… ő meg nézett bánatos szemekkel, sunyítva ment a helyére és persze, hogy nem értette miért is vagyok masszívan kiakadva. De legjobban akkor húzott fel, mikor lecipelt …olyan fél 4 fele. És gondoltam pisilnie kell… Úgy jelzett mint aki most okoz nagy tócsát. “jajajajajaja nem bírom de komolyan már nem bírom”, lementünk és … megmutatta nekem a kocsit. Odament hozzá, a hátsó ajtóhoz, bökte a kilincset, nézett, hogy ide ni. Majd hozzám jött, mondom neki pisiljen, erre megint a kocsihoz meg, ráteszi a feját és bánatosan néz, hogy de ő kocsikázni akar…
Na persze olyan nagyon kevert volt minden… fáradt, mérges, és akkor jön ő, a huncut és bemutatja nekem, hogy kocsikázna :O Na erre dúlva fúlva felhoztam.

Na hétvégére kérünk szépen jó időt. Napsütést, meleget. Szeretnénk egy hatalmasat tekeregni, jó nagyot járni. Szeretném látni azt a huncut vigyort a pofiján, amikor a kirándulás alatt egyhuzamban rohan mint valami kerge birka, és szeretném látni este maximálisan kifáradva, kinyúlva mint egy buta béka aludni…

P.S. Ha egy pasi viselkedett volna így velem ahogy PrezLee teszi mindjárt 2 éve, már réges régen kivágtam volna mint macskát …. dolgavégezni.

Hát elképesztő ez az bolond dobermann! Reggel 5 óra és elkezdett mocorogni. Megszokta, hogy ilyen tájt megyünk egy rövid sétára, és tessék, most követeli. Annak ellenére, hogy háromkor lekéredzett pisilni. Megpróbálom megvárni a hat órát, mert kb akkor lennék meg a melóval és… utána aludjon ő is egy sort

Kár, hogy nem lehet beállítani, hogy hánykor cseregjen. Garantálta hatásos vekker lenne (legalábbis nekem), mert valami csoda folytán amikor elkezd jönni menni a lakásban (így jelzi, ha éppen alszom, hogy valahova mennie kell) felébredek. Teszem ezt akkor is ha csak két órányit aludtam. Amint a körmei elkezdenek kopogni a parkettán, tudom, hogy menni kell, mese nincs. Érdekes dolgok ezek, mert amúgy 5 másik vekkerem szokott ébreszteni, általában kevés sikerrel…

Na igen… ez az egyik megoldásom. A fülemre csapom a fülhallgatót és nem veszek róla tudomást. Persze ez azután történik meg, hogy egyszer kétszer jól leteremtem, maximálisan felhúzom magam és már szinte a sapkámon ugrálok mérgemben, mert két órája nem teszek egyebet csak töltöm az időt… Nehogy azt higgyétek, hogy egyszerű az élet egy dobermannal a lakásban! Mert nem az… Akkor egyszerű velük, amikor órák hosszat tudnak rohanni, majd hazaérve egyéb dolguk sincs, csak hogy kipihenjék a fáradalmakat…
Na nem is várom meg amíg más mondja )))) Nekem kellett…

Hogy PrezLee egy nagyon nagy huncut. Akkora amekkorára megnőtt, ennek az ebnek minden porcikájában egy kis tekergő manó bújt meg. Most nyűgös. Szerintem azért mert kint süt a nap. Tele van a pocija, megzabált egy nagy halom kaját. Dolgát végezni volt. Hja tudom unatkozik, de meló van. Én is unom, de tényleg.

Nekifog “tüneteket” produkálni… általában jelzi, hogy mennie kell, megyünk majd nagy nagy vigyorogva nem csinál semmit. Ja csak csóvál, hogy de jó csináltunk valamit.

ej ej ezek a dobermannok!

Ez a PrezLee egy nagyon komisz eb! Ekkora huncutot ritkán lát a világ. Mivel mostanság kevésbé volt lefárasztva, ez tény, hát mindenfélét kiagyalt, csak hogy foglalkozzak vele. Először is nekifog ajtót nyitogatni. Jó ezt megoldottuk azzal, hogy a széket odatettem az ajtó elé, így már nem nyitogatja az ajtót, csak a kilincset babrálja. Ezután, benéz a szekrénybe. Igen, be biza, nagyon ügyesen megböki az ajtót, kinyitja és benéz. A kabátot vagy valamit amit ott talál elkezdi bökdösni, közben komiszul néz, hogy látom?Mert a lényeg az, hogy észre vegyem a tevékenykedését. Ha bírom (de általában már nem és rászólok, ekkor ő örvend egyet, és gondolkozik valami újabb trükkön), majd megharapja az egyik növényem levelét. Már szép cifra, és ezt is csak azért teszi, mert mindig lereagálom.
Innen a szemétben való kutakodás következik, a fürdőszoba ajtó nyitogatása, valami (bármi) véletlen leverése az asztalról, nini egy gumikacsa, csipogtassuk csak meg, majd ha még mindig nem érte el, hogy leteremtsem, akkor az ágya (van, mikor elsőre ezt kezdi rámolni) kirázásán dolgozik. Ha akarom, hogy abbahagyja minél hamarabb… a.) vagy nekifogok játszani vele, vagy b. teszem a süketet és hülyét, aminek az eredménye egy nagyon keserves nyögés lesz, miközben letargikusan lecsapja magát a szoba közepén levő cuccaira.

Azt is tudni illik, hogy mindezeket a tevékenységeket kizárólag és csakis akkor csinálja, amikor itt vagyok a gép előtt, dolgozni próbálok, mert tőle nem igazán lehet mikor rájön a hoppárlé, mert ha véletlenül az emeleten levő ágyban tartózkodok, akkor max idegennyelv előadásokat tart nekem (meeeeeeeeh nyeeeeeeeehhh meeeheheheeeeee stílusban). De olyankor nem rongál, nem foglalkozik mindenféle hülyeséggel. Hja, ha alszok, biztos soha semmiféle jelét nem adtam, hogy kicsit is érdekel amit művel, és így nem látja értelmét. Amikor itthon hagyom egyedül, akkor is nyugisan alszik a helyén.