Örző védő

Ma bejött hozzánk a szobába anyukám. Kérdezte, ha megyünk ebédelni. Közben nekifogott hülyéskedni, hogy “agyoncsap”. Mindez azért, mert régebben Tedi kutyám mindig reagált ha engem bárki bántani akart. Nagyon vicces volt nézni, ahogyan szeretne megvédeni, de valahogy tudja, hogy a szüleimmel nem ellenségeskedhet. Ez mindig arra késztette, hogy egy panaszos ugatásfélével reagálja le a “meg kell védenem” dolgot. PrezLeenek nem igazán volt a fejében semmi, hogy az ilyen “támadásokra” mit is kéne reagálnia. Csak nézett ki a fejéből, és sehol semmi.  PrezLee ilyen szempontból okosabb mint Tedi kutya volt. Persze nem érdemes összehasonlítani a kutyákat, mert Tedi szófogadóbb volt, meg kedvesebb. Mindegyiknek megvolt a maga jó tulajdonsága.

Na de PrezLee vérbeli őrző védő. Erre rá kell jönnöm, hogy akármennyire is egy fajankó néha, mégis igencsak figyel rám és arra amiket mondok neki. Nem, nem mindig látszik ez, sőt, nagyon is úgy tűnik, hogy még csak rám se hederit, de közben tanubizonyosságát adja, hogy de igen. Mert most is nézett rám, nézett anyukámra és várta, hogy ha kell neki valamit tennie, akkor szóljak. A “hülyéskedésre” nem reagált semmit. Ellenben amikor mondtam neki, hogy fogd meg… hát kérem szépen meglepett, hogy felugrott vicsorogva, igaz közben nevetve, de akkor is vicsorogva szökkent anyukám fele…

Mint mondtam meglepett… mert látszott rajta, hogy a támadás nem igazi, biztos, hogy nem fogja megharapni anyukámat, de valahogy az is látszott, hogy ha egy idegennel lenne a probléma, akkor rábízhatnám magam… Valahogy  jó érzés tudni, hogy egy ilyen lökött ebbel van dolgom. Ma lett egy szép piros pontja…

PrezLee nem igazán a “szófogadás” példaképe. Valahogy van neki elképzelése arról, hogy a dolgok hogyan kell működjenek. Meg fafejű. Meg makacs. Meg hóbortos. De rá kell jönnöm, az a pillanat, amikor először megláttam, egy nagyon jó pillanat volt. Valahogy olyan kutya lett belőle amilyenre mindig is vágytam. Egy bolond lökött nagy termetű barna dobermann!

Minden vélemény számít!