Eddig kétszer volt bezárva… vagy kizárva. Olyan vicces, hiszen semmi baja nincs ha egyedül marad a helyén én meg bejövök a szobába, van hogy félórákat is elvan, játszik a helyére cipelt játékok valamelyikével, és rá se bagózik, hogy ott vagyok vagy sem… Kimegyek, bejövök, a reakció annyi, hogy megnéz, és tovább játszik, majd ha megunja utánam jön. Ellenben ha becsukom az ajtót, akkor az már kész katasztrófa!
Hangos sírás rívás lesz a vége, szinte toporzékol amiért egyedül maradt. A folyosó felöli oldalról szoktam leskelődni, és türelmetlenül várni, hogy hagyja abba. Ha a sírás abbamarad, akkor számolok magamba egy párat és megyek be hozzá. Ezt is naponta fog kelleni gyakoroljuk, amíg megszokja, hogy majd jövök, és időnként magára maradhat.
Az a jó, hogy ez a helyiség két bejáratú. Vagyis elmegyek itt, mikor csendben van visszamegyek túl. Azt hiszem ez egy kicsit összezavarta az elvárásait, mert az ajtó előtt ült… ahonnan várta a visszaérkezésemet, és tessék én “hátulról támadtam”…. Nagy volt a viszontlátás öröme….
Olyan érdekes, hogy néha annyira elvan magával, hogy az az érzésem keletkezik, ha elmennék egy hétre akkor se hiányolna, és tessék, 10 percre csuktam be az ajtót és máris sírás lett a vége…
Most is kint maradt, ott aludt el a helyén és semmi gond nincs, mert nyitva az ajtó…