Mintha kegyet osztogatna

Dolgozom, PrezLee persze a másik szobában tartózkodik, gondolom olyan megfontolásból, hogy “mi a fiuk összetartunk”. Egyszer csak meglátogat. Megáll az ajtóban nagy méltósággal, szigorú szemekkel néz. Hívom, gyere ide. Tesz egy fél lépést, de úgy néz rám mint aki nem méltó erre a nagy megtiszteltetésre. Végül mégiscsak megfelelőnek tart, arra, hogy elfogadjon tőlem egy simogatást, hozzám jön, de úgy áll meg mellettem, mintha azt sugallná “Na itt vagyok, simogass meg, de ne bosszants”.  😀 Közben röhögök és olyant teszek amiről tudom, hogy nem szereti: megfogom a fülét és “megalázó” módon elkezdem finoman jobbra balra huzigálni, közben motyogok neki “tyutyumutyu” stílusban, mire persze a feszült tartása enged, és amolyan “veled nem lehet komolyan viselkedni”  szökkenéssel elmegy.

Nem is csodálkozom, hogy a naiv szemlélők ezt a fura játékot is félelmetesnek találják. Messziről nagyon hülyén néz ki. És ha nem tudnám, hogy hebehurgya ebemmel van dolgom, lehet bennem is meghűlne a vér egy ilyen közeledésre.

Leave a Reply