Miért is nem munkakutyázunk???

Nem is tudom, ha valaha leírtam vagy sem ennek a történetét. Tény, hogy valami 6 hónapos múlt PrezLee mikor először találkoztam Lacikával. Csak szemrevételezte az ebet és megegyeztünk, hogy még várunk egy kicsit, ugyanis a fogazása még nem fejeződött be teljesen. Ekkor már mondta Lacika, hogy “nem fog”… de lehet a fogai miatt.

“sajna” sejtettem én, hogy nem a fogai miatt nem fogja meg “rendesen” a rongyot. Hanem én “hibáztam”, mert naivul amint elkezdtünk rongyit cibálni, megtanítottam neki az “ereszd” parancsot is… sőt. Még milyen büszke voltam magamra, hogy már ilyen sok mindent tud az ebem… Erre persze jól megaszonták nekem, hogy ejsze ez az utolsó amit meg kell tanítani neki, előbb csak tapadjon rá a fogni valóra. 😀 Jó, gondoltam azért ez a mesterségük, hogy rávegyék uraságot fogja meg azokat a karokat meg zsákokat meg izéket.

El is mentünk, azt hiszem 4 vagy 5 alkalommal voltunk. PrezLee imádta az egészet. A fiuk is nagyon ügyesen dolgoztak vele (Bestk9nation és DogMaster)  . Érdekes volt nézni, hogy milyen trükkökkel veszik rá a kutyát, hogy figyeljen, meg ahogyan PrezLee melegedik bele a játékba… Igen ám, de valahol én személy szerint nem így képzeltem el a dolgokat… hanem, hogy valami részem nekem is lesz, hogy itt ott beállok, és elmagyarázzák NEKEM, hogy ezt így meg úgy kell művelni. A pálya szélén állni és csak nézni, hogy mit művel az eb, már nem volt olyan mókás. Meg aztán valahol nem fogott meg. Tutira ha szólok hogy na akkor most én fogom a kutyát, akkor előbb utóbb oda is eljutunk. Bár azt hiszem előbb meg akarták tanítani neki jól. 😀 Aztán következtem volna én elrontani :))

Ez még nem minden… PrezLee lévén minden lében kanál, elkényeztetett és majdnem mindenhova hurcolt eb, neki nem volt olyan nagy durranás ez a cibálósdi. Ha egy másodpercre nem “provokálták” akkor azonnal kapott más érdekességet magának.   Hol figyelt, hol nem, és mivel sokat volt kutyák között, leginkább a “pajtások”  érdekelték. … Na meg imádott “kommunikálni”… de tényleg. Ugatott és hirtelen mindig visszafordult, hogy “mutassa” annak aki mögötte volt. Vagy elkezdett egérlyukat ásni, faágat rágcsálni, vagy épp fakérget lefejteni miközben neki figyelnie kellett volna a többi kutyákat…

Szóval 😀 sikeresen “elrontottam” PrezLee már a kezdetektől.

És akkor nekifogtam gondolkodni… igen, jó lenne szép lenne… de mivel nekem ez sokba került abban az időben és elkezdtem nem látni semmi értelmét… hát szépen abbamaradt. Igaz, hogy folytatási szándékkal, de most valahol nem is tudom mi legyen. A pénznek mindig van máshol helye, ha nem más megtöltöm a kocsit benzinnel és elmegyünk kóvályogni… versenyekre nem vinném, nem kedvelem ezt az egész merev szabály dolgokat. A kutyától 1 parancsot követelek meg. A GYERE IDE.  Ha második parancsra ül le hát másodikra ül. Fornettire úgyis leül 2x is parancs nélkül.

Sok hibát követek el vele. Még én is tudom. De valahogy így jól elvagyunk. Ha hozza a pórázt (aka. kezdeményez… akkor én veszem ráakasztom és leviszem… erre mikor menni akar hozza a pórázt) ha játszani akar, hozatok vele 1 játékot. Ezért tudja hogy van labda, ciba és már újabban frisbee is. Vagy a pénz. Ha nagyon belendül, akkor az összes tárgyat hozza. Mert tele van a szoba játékokkal. Időnként elpakolom őket. Majd ő megkeresi, és előhozza. ez is a játék része. Szóval nem törekedtem merev fegyelemre soha.  ezért is az egész örző védő munkakutyázás nem jön be.

Na hát valami ilyesmi az oka annak, hogy nem munkakutyázunk… de mint látható, dolgozik ám PrezLee így is eleget….

3 thoughts to “Miért is nem munkakutyázunk???”

  1. Ha a kutya és te nem élvezitek maximálisan,akkor nincs értelme. De ami késik nem múlik alapon 😀 később is neki lehet állni. És agility-t nem próbáltatok? Ott aktívan részt kell venned a kiképzésben, és általában a kutyák is élvezik.

  2. hát 😀 szoba agility, szoba fallabda és szoba karikaugrás van ám!
    nem hiszed el, de erre semmiféle nyilvános kutyás tevékenység NINCS. Ez Kolozsvár, ha jól sejtem már 500,000-es város…
    Van egy rém ronda Szamos partunk “kutyázó hely”… ami igazából szeméttelep a szó szoros értelmében, van a fellegváron egy hely és a többi negyedekben, de az már nagyon messze van tőlünk egy egy tenyérnyi “pisilőhely”. Agility pálya??? Vagy oktató? Nincs.. Váradon van a legközelebb, na de most minden hétvégén nem tudok oda autózni és vissza.

    Falun ha épp eszünkbe jut van néhány deszka és egyéb amiből fabrikáltam neki akadályt, de eddig nagyon nem tudtam lekötni a figyelmét semmivel hosszabb időre … most a frisbee mintha tetszene neki… meglátjuk

  3. olvasva a szöveget úgy gondolom egyszer azért még próbáld meg, jó az ha kicsit megkomolyodik tőle
    nem tudom megtanitottad e már neki azt h mástól ne fogadjon el kaját ha engedélyt nem adsz rá, mert szerintem ez nagyon fontos, gondolj bele jön vmi szedettvedett betőrő, odagór neki egy mérgezett csontot és kész a baj, legalábbis mifelénk igy intézik el a kutyát… szomorú dolog

Leave a Reply