Mégsem bennem van a hiba :D

Azért, hogy PrezLee ilyen dinnye lett amilyen! Mert mióta “kezelésbe vettem” Győzőt, sok mindent megtanult az úrfi. Régebben Győző olyan szófogadó volt, hogy rá szólt az ember, gyere ide és a füle botját sem mozgatta. Minden séta alkalmával eszeveszetten rohant “megenni” az idegen kutyákat, bár verekedés az esetek nagy részéből nem lett, ahhoz túl mafla őkegyelme. Csak elrohant, majd körbe ugrálta a másik ugató és általában megszeppent kutyát, esetleg vicsorgott neki egyet ijedtében, ettől Győző ijedt meg és inkább visszajött. Végül szépen, fokozatosan úgy egy év alatt megtanulta, hogy ez nem tetsző viselkedés, igaz PrezLee is besegített. De minden alkalommal, hogy visszajött, azonnal dicséretben lett részesítve, amitől nagyon büszke lett, és kissé “behomályosodott a szeme”. Valahogy többször volt olyan érzésem, hogy nagyon igyekszik megfelelni, csak nem mindig jön össze neki, és ha végül sikerül valamit jól csinálni, amire dicséretet kap, attól aztán el van ragadtatva. Ma ismét arra jártunk, amerre a verekedés volt, és továbbra sem kötöttük meg a kutyákat. A másikok is természetesen kerítésen kívül voltak.  Az a kutya amellyel verekedett, hamar be is kotródott, nem volt mukk sem, a másikokkal meg mint mondtam nem szokott baj lenni. Már felfele menet vissza hívtam mindkét kutyát. Győző azonnal reagált, PrezLee a szokásos fafejűségével: meg kell állnom és megvárni amíg visszajön. A “gyere ide” az ő fejében annyit jelent, hogy “jó, na jövök ha kell, de ha nem muszáj, inkább megvárlak”. Persze ez nem szokott bejönni neki, és sokszor “átverem”, hogy nagyobb távolságokról is vissza kell jöjjön, annak ellenére, hogy arra fogunk menni. Szóval visszahívtam időben PrezLeet is, meg Győző a hátam mögött lépegetett, haladtunk a “tett helye” fele, szépen nyugodtan. Végül elhaladtunk az úton bóklászó ebektől pár méterre, Győző nem is próbált oda menni, PrezLee meg alig érdeklődik utánuk, szóval szépen elhaladtunk. Ezután nagyon megdicsértem Győzőt, hát látni kellett volna azt a vigyort a fején, majdhogynem glória is kinőtt rá! Mert őt dicsértem és nem azt a tekergő PrezLeet… Ezután egész úton csak szólni kellett neki, készségesen jött….

PrezLee persze lökött, meg nemnormi, ő vadászni indult. Persze esélytelen volt az őzzel szembe, de azért “megkergette”. Látni kellett volna, ahogy az őz lazán szökken, PrezLee a földet kaparva rohan, közben ugat mint a bolond, és a távolság nemhogy csökkenne, hanem egyre csak nő. Végül az őz eltűnt a láthatáron, PrezLee meg kilométeres nyelvvel érkezett vissza.

Szóval jó tudni, hogy a PrezLee nevelése körüli hézagok nem kimondottan az én hibám, hanem egyszerűen ő csak ilyen lökött. Mármint dobermann… 😀 Az igazság az, hogy persze bosszant, meg néha idegesítő tud lenni, de alapjában véve végül is jól van ez így.

Minden vélemény számít!