Mégis mi van itt???

Nézze meg az ember meg irgum burgum és társai, mert felmegy a cukrom és a lovak közé csapok! Minden fonákul van ezekben a napokban. Kezdve azzal, hogy egy okos ötlet miatt víz nélkül maradtunk még mindig. Mert Gyuri, a szomszéd okoskodott, hogy ő biza megbeszélte, és jönnek holnap ám, mindenfélével beszerelik a vizet. Na aztán nem jöttek. Szerencsére vannak “bekáp” megoldások, valamiféle víz van, persze mosdótálas nosztalgiázás, meg vidám élet a falusi élet.

Reméltem, hogy a “szabadságolás” alatt jó nagyokat fogunk tudni sétálni a dombokon az ebekkel, na persze ebből se lett semmi, ma is esett az eső egész nap. Meg borús, szomorú idő volt. A csodába vele is.

Na aztán PrezLee néha nekifogott “énekelni”, mert ő egy multitalentum, már éneklő kutyának is lehet nevezni. Ilyenkor fekszik a helyén és fura hangokat enged ki magából. Hallani kellett volna amikor egy idő után kimondottan csúfságból mi ketten is rázendítettünk… kórus volt kérem szépen…

Na meg még aztánabb kimentünk a szobából gazdaságot rendezni, állatokat etetni, főzni nagyon finomat, mire meg visszajöttem, PrezLee uraság az ágyon feküdt…. Leteremteni se kellett, mert ahogy meglátott kotródott. Kellett nekem nem is olyan rég pont arról mesélni milyen rendes egy ebem van, nem mászik az ágyra… Na igen, otthon nem mászik mert nincs igazi ágy amire mászatna…

Már későre járt, minden állatot elrendeztünk, kecskét fejtünk, tyúkék már rég alusznak, jelen esetben bezárva a helyükre, ahogy rendes gazdának illik, kutyáék megetetve, megsétáltatva, persze csak a sarokig, meg amolyan na gyorsan intézzétek mert esik és utálatos kint alapon. Jövök a szobába és tessék, itt egy “vendég” tartózkodik: Győző elvtárs gondolta ő is benéz mi van a szobába.

Konklúzió: nincsenek otthon a főnökék, borul fel a rend.

Egyetlen reklamációm van: nem ilyen időt rendeltem, nem érdekel, valaki intézkedjen és adja vissza a napot. Hideg van, fázom és nem akarok még telet látni. Brrrr. Hol a panaszkönyv??

Leave a Reply