Mai séta

Érdekes volt a ma délutáni séta. Ebéd után kerekedtünk fel, és úgy volt a család megegyezve, hogy mi ketten megyünk a két kutyával balra, ők meg az öt kecskével jobbra.  El is indultunk, nem pont egyszerre, a kecskecsorda valamivel hamarabb ment ki a kapun. Míg húztuk az időt egy kicsit indulás előtt, a kecskék elindultak balra. Erre a két terelő kutya nagyon ügyesen visszaterelte őket. Közben mi is elindultunk, hívtuk a kutyákat, hogy menjük a mi irányunkba. Jöttek is, rohantak mint a veszett, majd észrevették, hogy a csapat nem egy irányba megy. Ekkor következett a jobbra balra rohanás. Végül Győző úgy döntött, hogy nem akar velünk jönni, és nem akart többet hozzánk rohanni. PrezLee persze jött.

Nem mentünk nagyon messze, és amikor visszafele fordultunk jó messze még látni lehetett a kecskés “csapatot”, na erre felkerekedett PrezLee és árkon bokron keresztül rohant utánuk. Elment olyan jó 500 métert, de ekkor észhez tért, hogy mi túlságosan lemaradtunk, így elindult vissza. Kimondottan jó amikor így képes lefárasztani magát.

Eközben Győző a szüleimmel sétált, no meg terelgette a kecskéket. Annak ellenére, hogy soha nem volt tanítva effélére, tudja, hogy azok is a bandához tartoznak, így ha lemaradnak, utánuk megy és egy fura ugatással meg szökkenésekkel elintézi, hogy jöjjenek.

Leave a Reply