Lököttek

PrezLee lökött, ezt már tudjuk mind. De néha azért csak állok és nézek, hogy mennyire az. 😀

Van, hogy lecipel a garázsba, mert addig nyafog, nyavalyog, nyitja az ajtót, cibálja a blúzom, amíg elindulunk. Azt hiszem pisilnie kell, pedig dehogy. Simán csak mehetnéke van. Odamegy a kocsihoz, megáll az ajtó előtt és egy hatalmas “NA?? Mi lesz?” van a képére írni, hogy még a vak is látná mit akar: MENNI.

Minap kivittem a háromszögbe, elengedtem, majd gondoltam játszódjunk egyet, rég nem tettük. Minduntalan hideg volt, és miután kiszaglászta magát, körbepisilte az ismerős fákat, elindultunk járni. De most kedvem volt játszani, kicsivel kellemesebb volt az idő. Így leszedtem a szájkosarát, majd egy botot lóbáltam meg, amit érdeklődéssel hozott félig vissza, majd kezdett el rohanni mint az eszeveszett körbe körbe felém, távol megint.

Ment ez vagy 10 percig, majd eldobta a botot, egyik fához rohant és felkapott valami csont darabot… azonnal rágcsálni kezdte, majd rohant, hogy ihaj csuhaj. Na hát ne legyen mérges az ember???  Szóval ezután kb 5 percig volt még “boldog”, mert megint rácsatoltam a szájkosarat és ezzel kész 😀 Ha éhes lenne… megérteném. De állandóan degeszre tömi magát, olyan egy háta van már majd mint egy kezdő ténsasszonynak… Persze nem hízik meg, mert lerohanja az atyaúristent is, de éheztetve biztos nincs. Erre az első jöttment sziri szarit muszáj neki felkapnia…

S hogy legyen “lököttek” rész is…

PrezLee meg Győző úgy látszik kezdenek kompromisszumot kötni. Valószínűleg rájöttek, hogy ez már csak így van, és nem fognak megszabadulni egymástól. Győző kezdi. Hívja játszani PrezLee-t. Majd rohannak egy két három kört a kocsi körül, ahogyan “gyerekkorukban” tették. Majd persze a tekintélyre is kell vigyázni alapon, megint feszesbe vágják magukat és végigjelölik a területet… PrezLeen látszik, hogy ez csak félig játék.  Mereven áll a szőr a hátán, ellenben a pofijára nincs semmi támadó jelleg kiülve. Azon annyi látszik, hogy “rohanunk, jaj de jó”. Remélem sikerül nekik véglegesen kiegyezniük. 😀

Leave a Reply