Kutyaharapás kálvária

Néhány napja történt egy hülye BALESET. Győző és Balázs összekapott. Mint kutyák között szokás néhanap. Semmi különös nem volt ebben, máskor is történt még höri mori az ebek között, hamar szét lettek választva, illetve abbahagyták ők. Soha nem ment vérre a harc, csak hát mikor két nagy dög bakalódik, az látványos és félelmetes is egyben.

Az történt, hogy jelen esetben Balázs kicsit jobban elkapta Győző fülét. Így a szüleim megijedtek, hogy leszakítja és közbe avatkoztak. Jobban mondva az apukám. És ahogy (minden szabály ellenére) csupasz kézzel a két verekedő kutya közé nyúlt, hogy elkapja a nyakörvét valamelyiknek… a Balázs foga megkarcolta. Véletlen volt, a kutya nem MEGHARAPNI akarta apukám, egyszerűen ő tette rossz pillanatban rossz helyre a kezét. Ezt ő is belátta.

Ezen előtörténetet fontos volt így elmondani, mivel a kálvária az ezután kezdődik csak.  Mivel seb, hát sürgősségre mentek vele. Amint meghallották a “kutyaharapás” szót, egyből bekattantak az orvosok… KARANTÉNBA kell zárni a kutyát mert embert harapott és sehogyan sem értették meg, hogy nem szándékos elborult agyú harapásról volt szó, a kutya nem támadta meg az embert, hanem baleset. Az sem felelt meg, hogy mindkét kutya beoltva, minden rendben velük. A sebet nem varják be, csak talán 14 nap után, addig is kötelező ellenőrzésekre kell járni, a kutyát orvosi megfigyelés alá tenni… Hiába mondták el n+1x hogy ember a kutya nem támadta meg a gazdáját, ilyen lehetőség egyszerűen nincs.

Na mindegy… még pár nap, lejár ez is,  de baromira idegesítő az egész rendszer merevsége. Hiszen a saját élete, saját kutyájáról van szó. Nem pityipalkót “harapta” meg az eb, és tán nem fogja beperelni apám saját magát és kártérítést kérni…

A dologban az egyik jó, hogy nem PrezLee volt a ludas…

Leave a Reply