Kiruccanás

Nahát milyen vagány kiruccanásunk volt ma!  Persze PrezLee kissé kiviselte magát és megmutatta mennyire lökött fickó ő, de azon kívül, hogy a pokróc meg egy két ruhadarabbunk koszos lett, nagy “tragédia” nem történt. Ja szinte fájóra nevettük a hasunkat…

Kezdetben vala ugye az utazás… Ez kissé “komplexebb” és bonyolultabb volt, mert  a kocsiban nem csak ketten voltunk PrezLeevel, hanem még két “idegen”. Ettől függetlenül volt neki elég helye, csak épp mindig ott akart ülni, ahol a “kollega” is… Végül valahogy boldogultak és kiegyeztek, ki melyik ablaknál üljön. Egyel több személy nem hiszem, hogy befért volna… Még jó, hogy a negyedik lemondta a jövetelt, azt hiszem komoly gondjaink lettek volna.

Megérkeztünk és hű meg ha, ugyanis az egyetlen hely amelyet ismertem a tó körül, és megfelelő volt az ebnek is (nem meredek, sziklás mint a többi) az éppen foglalt volt. Szerencsénkre (nem tudom, hogy a kutya miatt vagy sem) de elhúzódtak kissé odább a “kellemetlenkedők” (na persze, azok mi voltunk, mert mi érkeztünk később). Így elfoglalhattuk a helyet. Miután reggeliztünk, be is cuppantunk a vízbe. Kellemes volt, PrezLee is bejött, nagyon ügyesen úszik! Végül az egyik barátnőmnek jött az ötlete, hogy ússzuk át ketten a tavat.

Eb miután jól összekoszolt minden pokrócot és fekvő alkalmatosságot madzagra került, elővigyázatosságból vittem a piros rugós divájszt magammal, és mivel én elmentem úszni, nem mertem szabadon másra hagyni. Gondoltam biztos ami biztos, inkább legyen megkötve. Persze csak egy rönköt találtam de az is bőven elég volt, mert PrezLee okos és tudja, hogy ha a rugós divájsz rajta van akkor ő “fix”.

Na igen, az úszással mint távolsággal nem lett volna baj, de kimondottan utálok nagyon “mélyre” bemenni a tóban, mindenféle szörnyhal jut eszembe meg, hogy ott pusztulok meg ha hozzám ér valami… Végül csak átúsztuk a tavat, majd visszafele még rosszabb volt… persze hal sehol, nem jött az foglalkozni velünk de azért nem volt a legkellemesebb érzés 😀 Hiába na ezt még gyakorolnom kell… valszeg holnap az uszodába :))))

A túlpartról hallottuk, hogy ugat… kiderült unatkozott 🙂

Elméletileg ha el nem fejeltem, holnap hozok képeket… most hulla fáradt vagyok (de PrezLee is :D)

Leave a Reply