Jó kutya

Na nem kéne sokat fecsegjek arról, hogy mennyire jó kutya lett PrezLee, mert kezdem felfogni, hogy tulajdonképpen csak fáradt volt mostanában. Hiszen többször voltunk falun, rohangált motorbicikli után és játszott Győzővel, és olyan sűrűk voltak a kimenetelek, hogy nem ért rá kipihenni magát.
Tegnap már úgy döntött, hogy bemutatja azért mit tud és elkezdte cibálni a szőnyeget az irodában, majd “pizsama osztás” után a párnáját kezdte el szétszedni. Rászóltam és csak nézett rám, megmondom őszintén nagyon pimaszul, majd újra kezdte.
Persze mikor rászóltam és egyre csak emelkedett a hangom, akkor végül abbahagyta…

Tegnap voltunk a “hagyományos háromszögben”, nem tudtam eldönteni, hogy menjek e görkorizni vagy sem. Mentem volna nagyon csak túl meleg volt és nem volt kedvem még várni vagy 2 órát amíg kellemesebb lesz a levegő. Így elmentem gyalogosan a háromszögbe, direkt vittem magammal a rongyit oszt azt cibáltuk az árnyékba.

Fura szokást vett fel…amiről jó tudni annak aki úgy dönt, hogy PrezLeevel akar játszani 😀 semmiképpen ne szaladjon előle, mert első reakciója, hogy megfogja az ember kezét vagy lábát 😀 😀 😀 Harapni nem harapja, de elég az ha szaladás közben pont a lábát kapja el az embernek… Még nem estem hasra de ha így folytatjuk akkor az is következik.

Minden vélemény számít!