Határozottan kamaszodik!

Eh eljutottunk ide is 😀 ez már nagyon határozott kamaszodás ami elkezdődőtt…most kezdhetem és készíthetem fel magamat arra, hogy egyre gyakrabban lesz “totál hülye”… ma például a délelött folyamán is az volt egyszer kétszer…Délután felvittem a hegyre, itt jól kirohanta magát…oszt feldöntött egy embert, oszt majdnem a másikat is, kb 7 emberre felugrott, vagyis mindenkire aki jelen volt…osszeszedett valami csontokat, majd mikor elvettem tőle (elég könnyen letette) akkor hisztibe kezdett amiért elvettem…ezután egy az egyben lenyelt egy zacskót…most várom hogy vagykihánnya vagy kikakilja…remélem nem marad benne…

Persze ezért taslit kapott, de nem volt neki elég…Végül lebirkoztam és lefogtam a nyakától ami úgy látszik hatott… Rengeteget, egyszerűen rengeteget rohant ma…mintha az istennek se akarna kifáradni…aztán labdáztunk, akkor is vetette magát a labda után, majd ismét rohant, egy idő után a játszópajtások se érdekelték mint egy kis eszeveszett rohant körökbe az emberek után 😀

Egy adott pillanatban az egyik keverék kutya valami csontot kapott … és azt védelmezte…eddig PrezLee az ilyen “heves támadások” elől simán menekült… ma volt az első konkrét alkalom, amikor komolyan visszapofázott…kimutatta minden fogát és már már nekiment a másiknak…komoly balhé nem lett belőle, de most már látom, hogy tényleg kezd olyanná alakulni amilyent mindig is szerettem volna 😀 Nem ő kezdi a balhét…de szerintem az átlag kutyákkal ő fogja befejezni…Remélem nem lesz sok alkalma verekedni, és azt is hogy ettől nem kap túlerőre…vagyis megmarad agyilag olyannak hogy békés ha nem piszkálkják… 😀 vagyis mint a gazdája 😀 😀 😀

De ez még mind semmi… 😀 hazajöttünk, azt hiszem egy olyan félórát aludhatott…és megint kezdte előről…Most meg van sértődve. Hát sajnálom az esetet, de a cirkuszt amit lerendezett muszály volt kicsit keményebben megállítanom és megráncigálnom a grabancát…Végül is, még csak rá se ránt 😀 Azt hiszem hamarosan berekedek, mert ma szinte egész nap leordítottam a fejét a helyéről…mert ugye a kamaszodás süketedéssel jár…

Leave a Reply