Azta mindenit! Fel sem tűnt mióta nem írtam egy fél sort sem.
Az igazság az, hogy rettenetesen el vagyunk havazva munkával. Áttértünk éjszakai műszakra, mert sokkal jobban haladnak így a dolgok. Ez a csodálatos abban, ha az ember saját maga állapítja meg mikor dolgozik és mikor nem. Na meg ez az átkozott is benne… Készülünk a decemberi nagy pangásra, az ünnepekre, ugyanis eddig azt vettem észre, hogy bármit is csináltam, december 20-tól, kb január 10 –ig alig lehet dolgozni, mindenféle egyéb dolog van, rokonlátogatástól kezdve takarításig vagy fordítva. Ráadásul pár nap múlva megyünk világgá, tehát idén nem húszadikától kezdődik a téli szünet, hanem már 8 vagy 10-től.
Továbbra is falun vagyunk, annyira jó itt, hogy nagyon megkérdőjeleződött a városi élet . Most, hogy több ideig itt tartózkodtunk derült ki, mennyivel jobb. Mert eddig is tudtam, hogy a kutyának sokkal jobb itt, de hogy ennyire sokkal jobb, hát ez nekem is meglepetés volt. Szerencsére a ház olyan helyen van, hogy két lépés és máris a mezőn találjuk magunkat. Az apukám is sokat segít az ebek körül, hiszen reggel ő viszi ki őket, este a kaját ő adja nekik. Ha netán későbbig alszunk a “műszakváltás” miatt, akkor délben is ki tudja engedni őket. Ez hatalmas megnyugtatást jelent számomra, mert bár kevesebb idő jut PrezLee-t pátyolgatni, de legalább tudom, hogy a szükségleteit bármikor el tudja végezni.
Aztán ami újdonság, az éjszakai séta. Valahol ez kezd lenni a nap, pardon éjszaka csúcspontja, hiszen úgy 12 körül jól felöltözünk, a kutyák már topognak és jön egy kb órás tekergés a tök sötétben, felfele a dombon, az oszlopig. Persze már olyan sötét is, hogy nem láttuk az oszlopot, csak tippeltünk, hogy ott van, meg az ebeket sem, csak hallottuk a jövés menésüket, de végül is eltévedni nem lehet.