Ma szétszedtem a biciklimet. Jó, nem olyan nagy ügy mondanák egyesek. Hát szétszedni tényleg nem nagy ügy. Gondoltam, nagy okosan, hogy szétszedve hátha befér a csomagtartóba. Hát nem fért be. De a bicikli sikeresen szét lett szedve.
Végül betuszkoltam az ülések közé. PrezLee kezdetben nem tudta mi a bánatot akarok, és mindenképpen meg akart ijedni attól az idegen tárgytól amelyik a helyét el akarta ám foglalni. Végül rá kellett szólnom erélyesebben, amikor is abbahagyta a buta szökdösést. Így sikerült elvinnem a biciklit a javítóba. Csak fejfájást okoztam szegény szerelőknek, ugyanis olyan csavarokat is kicsavartam amit nem kellett volna.
Na mindegy. Végül is ügyesen visszaraktak mindent. Ezennel jelentem bicikli működőképes. A másik hír, hogy nekifogtam érdeklődni olyan utánfutó horogra akasztható biciklitartó után. Mert az, hogy állandó jelleggel szétszedjem (legalább az első kerekét) nem buli… Kb. jó félórát tartott míg sikerült visszaszerelnem az első kereket. Pedig tök egyszerű! Csak odatesz, becsavar, ráhúzza a másik kart és kész.
Igen ám de mire odajutottam volna, hogy becsavarjam… eldölt a kerék, mikor a kerék se dölt el, kiesett a kezemből a csavar, mikor a kerék se dölt el, a csavar se esett le, beakadt az a kis vacak rúgó. Na így jól elszórakoztam egy félórát amíg sikerült visszatennem a kereket. Jó. Ebből KB ennyi elég.
A vicces része ám csak most következik. Biciklistől mindenestől kimentem, gondoltam ejha, ki is próbálom. Végül eszembe jutott, hogy semmi kulcs nincs nálam, és az már nem jutott eszembe, hogy az első kerékhez NEM KELL KULCS…. Jó, még mindig nincs semmi elvészve! Hiszen ott az út, a görkori. Minden egyszerűen nagyszerű! Nem sok gondolkodás után PrezLeere hám, rám a görkori… és el is indultunk. Kikerültünk egy ácsorgó autót… majd hűűűűűű vazze azt se tudtam merre kapkodjam a girbe görbe lábaimat!!! Mert mi történt??? Akkor hirtelen én se tudtam, csak annyit “vettem észre”, hogy fékezek de sehol semmi nem történik. PrezLee húz, fékezés nem hat, meg kéne állni ám, mert hamarosan jön a lejtő oszt akkor mi lesz….
Végül a gatyafék mentett meg… jól odavágtam magam. Ez van. Ha az ember ilyen “hülyeségekre” adja a fejét akkor számítson arra is, hogy néha odaveri magát. Na holnapra egy tenyérnyi kékség fogja díszíteni becses hátsómat. Ezután szépen lassú tempóba (nagyon lassú) visszagurultam a kocsiig, menet közben megtaláltam az elhullatott görkorcsolya féket is, felszedtem, vissza a cipőt és haza is jöttem. Elment a kedvem az egésztől a mai napra.
Na és… hazafele jövet majdnem jól nekem jött egy süket. Asszem megyek és lefekszem aludni… bár ki tudja lehet az sem jó ötlet… 😀 😀 😀