Depresszióval küzdő kutya…

Hát nem tudom mennyire igazak ezen kutatások eredményei, és azt sem, hogy mennyire van a cikk szépen átfogalmazva, hogy  kissé “nyálasabb” legyen mint vannak ezek a dolgok…

Mivel kérték a “kutyatulajdonosok véleményét”, hát tessék elmondom én is…

Szerintem se jó napi 8 órát egyedül hagyni. Az első kutyám sokat volt otthon egyedül amikor dolgoztam, és minden alkalommal, hogy elmentem reggel szomorúan nézett… Hozzá délben hazaszaladtam, kivittem a “sarokig” pisilni, majd vissza dolgozni. Tehát még ő sem volt napi 8 órát egyedül. Délután igyekeztem kárpótolni nagy sétákkal. Nem éreztem különösebben depressziósnak, annak ellenére, hogy nagyon “anyás” kutya volt. Mármint igencsak ragaszkodott az emberi társaságokhoz.

PrezLee már jóval mázlistáb, de mint olyan ő egyáltalán nem zavartatta magát és egyáltalán nem lett depressziós amikor rövidebb időszakokra egyedül hagytam. Ez csak pár órát jelentett és az sem rendszeresen… Ilyenkor általában “kreatívkodott”, kíváncsiskodott, ezzel azzal elszórakozott. Ezt megtette akkor is ha ott voltam a közelben (a lakásban) és ő szabadon garázdálkodott mondjuk a konyhában, míg én a szobába tettem vettem valamit. Megjegyzem, simán besétálhatott volna a szobába, de nem tette, gondolom a depijét vezette le azáltal, hogy szétszedte a málélisztes zacskót amire rábukkant a szekrényben…

Na de… mindezek történtek fiatal korában. Felnőtt kutyaként sem maradt sokat egyedül, de néha otthon hagytam. Olyankor meglepő dolgot produkált: aludt mind a bunda! Sokszor “kaptam rajta” hazaérkezés után, hogy teljesen elgémberedve feküdt még, pár perc múlva kezdett el csak mocorogni.

S akkor a véleményem.. szerintem kutya és kutya között akár ég és föld különbség lehet. Az, hogy “depressziós lesz” szerintem nem sok kutyára jellemző, max unatkozik, nem elég fáradt és valamivel kell foglalkozzon amíg egyedül van.  Mint a cikk is megjegyzi: “Nem képesek a múltban gondolkodni” sok más mindenre SEM képesek. Például azon filozófálni, hogy “ó jaj, a gazdám biztos nem szeret eléggé, mindjárt öngyilkos leszek, de ha nem, akkor legalább mély depresszióba zuhanok, és a pszichológus sem fog tudni kiszedni ebből a slamasztikából”.  Hát ez azért egy kicsit túlzás.

Ráadásul az is túlzás, hogy eleve egy olyan képpel tunningolják meg a cikket, amin egy olyan “kisírt” szemű kutya van mint az a Basset… Tudni kellene, hogy ezek a kutyák a legviccesebb vicc mesélése közben is sacc per kb így néznek ki…  Ráadásul ezeknek az ebeknek általában a mozgásigénye annyi, hogy egyik kanapéról a másikra is gondolkoznak, hogy átsétáljanak vagy mégsem… Egy ilyen kutyának nem épp olyan tragédia egész nap heverészni… Míg mondjuk egy nagy mozgásigényűnek kínszenvedés…

Nem kéne összetéveszteni állandóan a szezont a fazonnal és máris minden jobb lenne. A kutyáknak sem jó egyedül lenni napi nyolc tíz órákat, ezt szerintem minden épeszű ember elismeri, de azért ekkora feneket sem kéne keríteni, hogy ilyen olyan depresszióba esnek.  Azt is meg kéne nézni például az ilyen kutatások esetén, hogy az illető kutyák mennyire voltak “túltenyésztett” példányok, eleve gyenge idegzetűek és sok ehhez hasonló kis apróság.  Azt sem kéne elfelejteni, hogy tényleg, a kutyák nagyon értelmes lények DE NEM EMBEREK. Nem gondolkoznak úgy mint mi.  Bár néha tényleg megdöbbentő dolgokat képesek produkálni. És ez nem azért fantasztikus, mert “jaj de milyen emberi”, hanem azért mert egy kutya, egy állat viselkedett úgy ahogy.

Sokszor úgy érzem, hogy a legtöbb “kutya érzés”, “kutya depresszió” meg ilyen nagy hangzású fogalmazások leginkább az emberek bűntudatára épít.  S ahogy vannak eleve neurotikus kutyák, úgy vannak olyanok is amelyek kicsit sem zavartatják magukat és “mégcsak azért sem lesznek” depressziósok vagy bármi…

Minden vélemény számít!