Nemsokára 7 éves :)

PrezLee icipicit öregszik. Hamarosan betölti a 7 évet és bizony bizony látom rajta, hogy már nem egy fiatal kutya. még nagyon jó bőrben van, úgyhogy remélem sokáig lesz bolond pajtásom, ellenben mintha megcsontosodott volna, pedig soványnak nem sovány. Az életkedve se romlott semmit, ugyanolyan bolond maradt, sőt új figurákat kezd. (piszkálja a macskákat, de már rég kiderült, hogy nem a támadás a lényeg, hanem, hogy sakkban tartsa őket). Azt hiszem a macskák is elég jól szórakoznak, ugyanis eszük ágában sincs útvonalat változtatni, más oldalról is megközelíthetnék a kajáló helyet, teljesen biztonságba de nem teszik. Főleg az egyik csíkos tarka a “pajtás” ez mindig a lépcső alján várja a tettre kész ebet, de mire az eb oda szökken ő már rég a tetőn landolt. És ezt szinte menetrendszerűen megejtik. Olyant is megfigyeltem, hogy ha nem voltak megfelelő “pozícióba”, akkor a kutya csak nézte, de nem szökött, hogy “na most aztán úgy megeszlek”… Végül is ha másfél év alatt nem evett macskát akkor már megnyugodhatok 😀 Akárhogy nézem ez elég nagy teljesítmény egy kutyától amely öt és fél éves koráig nem nagyon találkozott macskával ha meg igen, akkor az is a nagyon megkergetendők kategóriába tartozott és egyet véletlenül el is kapott, alig tudtam kiparancsolni a szájából…

Azonban PrezLeenek sikerült elég komoly anyagi károkat is okozni a minap… A fekhelye mellett volt egy kis üveges szekrény, tele tele kristálypoharakkal. Feltételezésünk szerint egy éjjel hirtelen álmából ugorhatott fel és egyenese a szekrény oldalának ugrott… nem tudjuk pontosan mi történt de hatalmas nagy csörömpölést hallottunk… mire lerohantunk a kutya kint volt az udvaron teljes megszeppenésbe burkolózva, a konyhában meg elterüve valami 25 talpas pohár…nyilván miszlikekbe. Szerencsére a szekrény ajtó nem tört ketté, az is üveges… és a kutyának az égvilágon semmi baja nem lett nem vágta el magát.

Most valahonnan be kell szerezzünk egy nagy halom boros, pezsgős és mindenféle poharat… de hát ez van, néha történnek ilyenek.

Hetente egyszer…

Annyira dinnye ez a kutya! Hetente egyszer sikerül valami ostobaságot művelnie aminek az eredménye két nap sántikálás. Legtöbb esetben macska kergetés történik, van neki két “ős ellensége” és ezt a két macsekot minden adandó alkalommal fára kergeti. Az egyik egy kóbor macska, amely időnként ide vetődik, gondolom kaját lopni jár, nem túl gyakran ám, de amikor itt van, akkor PrezLee nagyon ideges lesz, hiszen meg kell védeni a “saját macskáit”. Mert van ám neki macska pajtása. Kicsit aggódtam, hogy sikerül-e neki megszokni a macskákat, de végül is aggodalomra semmi ok nem volt, PrezLee fokozatosan megszokta hogy van macska az udvaron s nem hajkurássza a legtöbbjüket. Mivel négyen vannak macskák, kell lennie egynek, amelyet nem kedvel. Ez egy igazából erre járó kóbor macska, de végül is a házhoz tartozik csak nagyon vadóc és távolságtartó. A másik három meg valahogy ember központúbb lévén, adott alkalmat arra, hogy Prezlee leltárba vegye, megszagolja őket és elfogadja, hogy ők is ide tartoznak. Ezzel a negyedikkel nem lehet ezt elvégezni, így ő minden alkalommal a fára rohan fel ha PrezLee kergeti.

Csakhogy a teraszokon fel-le ugrálva, köves “pályán” üldözve PrezLee bizony beveri a lábát, letöri a körmét… és nem nyugszik, sőt még jobban felbőszül.. utána meg van a sántikálás.

Amúgy megint szépen kikerekedett, követeli a kaját naponta 2x-3x . Most vissza állt a rendes súlya környékére, nem olyan gebe mint ami a betegsége alatt volt.

Nagyon “dumás”…

PrezLee az utóbbi időben nekifogott igen sokat “dumálni”. Ez abból áll, hogy tegyem fel nézzük a tv-t. ő a fotel mellett henyél, majd nekifog morgolódni, zsörtölődni, mindenféle hangokat hallatni. Ha veszem a fáradtságot és megérintem a fejét, azon nyomban elhallgat és addig van csend amíg a kezem érinti. Abban a pillanatban hogy abbahagyom, kezdődik minden előröl. Szinte követeli magának a simit 😀 Igen vicces volt amikor barátok voltak itt, valami dokumentum filmet néztünk meg közösen, és a fő szórakozásunk a film mellé az PrezLee és a dünnyögései voltak.

Oltás meg miegymás

Idén kissé késtünk az oltás ismétlésével, ugyanis mikor épp menni kellett volna PrezLee jól lebetegedett. Nem volt értelme még további esetleges mellékhatásokból áradó kellemetlenségekkel is sújtani, így halasztottuk az oltások beadását. De ma annak is eljött az ideje. Már egészen jól megszokta, hogy ha valahova megyünk, akkor ő szépen bent csücsül a házban és vár ránk. Ma is logó orral cammogott a helye fele, amikor meglátta, hogy veszem a pórázt. Rögtön be akart ugrani a kocsiba, de előtte még sétáltunk egyet hogy dolgát végezze ne a városba legyen ilyen gondunk. Már nagyon türelmetlenül várta, hogy beugorhasson a kocsiba.  Mázlink volt, mert pont a rendelő előtt kaptunk üres parkoló helyet, általában ez nem szokott ilyen könnyen menni. PrezLee mindvégig izgatott volt, ki akart menni a rendelőből… nyafogott mindvégig. Az oltás fél perc alatt meg lett ejtve, ahhoz képest nem is volt olyan rémesen drága: 42 euró, ebben benne volt  a féregtelenítő pirula is.  Mielőtt megkaptuk ezt az állatorvost, eléggé aggódtam, hogy nagyon le akarnak majd minden réteg bőrt húzni rólunk, de végül hát nem olcsó az egész mulatság, még valahol a megfizethető kategóriába tartozik. Az is nagyon fontos ebben az egészben, hogy beajánlva kerültünk hozzá, miután egy nemrég megrendezett összejövetelen bemutattak egymásnak.

Ajándékot is kapott a drága, egy új szép fekete szegecsekkel kirakott nyakörvet. Most olyan “bad ass” kinézete lett tőle, marha jól áll rajta 😀

Mivel még időben voltunk, nem tértünk a föld útra, hazafele, hanem szépen legurultunk a faluba és kivettünk valami csomagot a postáról. PrezLee végig nyüszögött a kocsiba, inkább örömében, hogy valami történik, innen meg a szokásos helyünkhöz vezetett ahol megittunk egy kávét, PrezLee meg nyugodtan elterült mellettünk. Kicsit megnézték ami azt illeti 😀 Itt a faluban még elég nagy számban vannak normális méretű kutyák, de persze a fél tenyérnyi csivavák és egyéb dísz kutyák is rengetegen vannak. Ekkora azonban jóval kevesebb.

Valamikor novemberben lesz a faluban egy évente megtartott ünnepség, amikor megszentelik az állatokat. Annyira szürreális az egész, hogy a kicsiny falu nyugodt utcáit hirtelen ellepik az állatok, persze gazdástól… van olyankor minden ott. Kisfiú aki a kezében szorongatja a teknőst, ölben tartott macskák, nyulak, kis kutyák, majd nagyobb kutyák, kecskék, póni lovak és nagyok, elképesítő nagyságú és nyugodt bikák, szamarak és ki tudja még mi. Hirtelen csak nézi az ember, hogy mégis honnan került ENNYI állat, mert nem gondolnád, hogy ennyi van egy ilyen kis településen. Főleg, hogy SEHOL nem látni őket. Soha… Érdekes

Idén nyilván mi is fogunk menni 😀 Csak hogy ott legyünk.

Meggyógyult

Prezlee majdnem 3 hétig volt beteg.  Kezdetben nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen hasmenés néha előfordul.  Két három nap után úgy tűnt helyrejött így tovább sem foglalkoztam vele. Nem követtem mindenhova, így fogalmam se volt, hogy ő továbbra sem volt a legjobb vizeiben. Napközben meg nagyon meleg lévén, amúgy is egykedvűen feküdt a padlócsempén a konyhában. Este fele megélénkült s vígan rohangált fel s le az udvaron ugatva minden mozgó micsodának. A hasmenés azonban ismét jelentkezett, a kutya egyre csak soványodott és enni sem akart.  Legrosszabb nyilván azon a napon volt, amikor egyedül voltam itthon, kocsi nélkül… Egész nap görnyedezett, most már nagyon látszott rajta, hogy ez bizony nem a meleg, hanem nagyon nincs jól, görcsöl meg hasonlóak. Felhívtam az állatorvost, egyeztettünk időpontot másnap reggelre s kapott valami görcsoldót ami szerencsére volt itthon. Másnap lerobogtunk a szomszéd faluba, kapott 1 injekciót és mivel hétvége közeledett kettőt, hogy beadjuk mi neki.  Már aznap sokat javult az állapota, virgonc lett és látszott, hogy nem szenved többet. Mellé valami antibiotikumot is kapott, amit naponta kétszer kellett bele tolni.  Kiskanállal. És nagyon utálta, a végén már csak meglátta a kanalat és rohant el tőlem, úgy kellett bele parancsolni. De már nagyot javult az állapota és az étvágya is helyrejött, még egy hét enyhe hasmenést kellett elszenvednie.

Annyira rossz volt nézni ahogy megkopott a bundája, lesoványodott, kilátszott a gerince és olyan ütött kopott lett hirtelen. Most már megint kifényesedett, megszemtelenedett és azt hiszem kicsit az agyát is kigyomlálta az antibiotukum, mivel azóta háromszor is kipakolta a szemetes kukát, úgy hogy a “biztonsági lapát”  (ami hirtelen lepottyan a kukáról és el kéne ijessze őkegyelmét) is rajta volt. Két napja meg újabb szokást vett fel, azzal, hogy költözik. Kihúzza a pokrócát a konyha kellős közepére és ott foglal helyet… Hiába teszem vissza, fél óra múlva megint ott van…  Valszeg pénteken visszük oltani. Ugyanis az egy kicsit elmaradt, mivel amikor a dokinál voltunk nem volt ajánlott még az oltással  is zavarni a vizeket.