Azt hiszem ezen gondolatomat már egyszer régebben kifejtettem… mármint, hogy minden mennyire relativ. Tegnap “találkoztam” Busterrel, a boxer barátommal. Aranyos ez a nagyfejű, szortyogó, hortyogó kutya. Nagy feje, nagy szemei vannak és örökké morcosnak tűnik a képe. Még akkor is ha közben jókedvű, játszik. Tegnap amikor megláttam az első dolog ami eszembe jutott, hogy de kicsi ez a kutya!!! Pedig NEM kicsi. Normális boxer méret, normális boxer fejjel… de megszoktam PrezLee uraságot. És PrezLee a mindennapokban a “normális” kutyaméret. Pedig az a gyanum, hogy mások szemében PrezLee nagy kutya, egyesek szerint egyenesen hatalmas… pedig mondom én… becs szóra nem nagy, hanem pont jó. Pont akkora amekkorának mindennap látom.
Mégis mikor olyan kutyákkal találkozom, amelyek valamikor “normális” nagyságúnak tűntek, vagy egyenesen nagynak, és most PrezLeehez képest “kimondottan” kicsik akkor ez a relativitás mindig eszembe jut… hogy végül is PrezLee csak ahhoz képest nagy vagy kicsi, hogy kihez, mihez hasonlítom 😀