Azt hittem, hogy ebem felnő és jóval kevesebb esemény lesz amiről írhatnék. Közben szinte minden napra jut valami kis akármi, ami megmosolyogtat, amin nevetni vagy akár mérgelődni lehet.
Például az, amint egy két év körüli kisfiú még a cumit is kiszedte a szájából, hogy rendesen megcsodálhassa a lovacskát… mert a szájával csattogó, amolyan lovacska járásra hasonlító hangokat hallatott és a mamája mondta neki: nem lovacska, kutya. Úgy látszik megtéveszti a kisembereket a fején található hám, a barna színe meg úgy amúgy az egész jelenség. Kész élvezet volt nézni, ahogyan a csöppnyi gyerek nem ijedt meg. Meg is álltunk, megfogtam jól PrezLeet, nehogy makrancoskodjon és megijessze a kicsit, az meg tágra meredt szemekkel csodálta. És eszébe se jutott félni…
A másik furcsaság, amiről azt hittem befejeződött mint korszak az PrezLee ruha meg cipő lopásai. Tegnap a szandálom felét kaptam meg a másik szobába és furán néztem ki a fejemből, mert nem emlékeztem, hogy ott vetettem volna le. Ha mégis ott vetem le, mindkettőnek ott kéne lennie. De nem volt…Megnéztem jobbról balról, elrágva nincs. Úgy látszik csak megsétáltatta a lábbelit.
Ma egy tréning nadrág volt a székre téve. Az enyém… és délután felfedeztem ezt a nadrágot a szobába. Mondja a párom, hogy PrezLee cipelte be hozzá…
Elgondoltam, hogy atya ég mennyi esemény és dolog lesz még… csak legyen időm beszámolni mindenről…