Apróságok

Megint csak mindennapi apróságok történnek. PrezLee kezd egyre szemtelenebb lenni Győzővel, valószínűleg valamelyik nap ismét kap a fejére. Győző kissé gyámoltalanabb helyből, de ha felmegy a cukra nem jó kikezdeni vele. És PrezLee  hevesen provokálja, nem hagyja békén. Győző egyelőre békés borjúként tűr és inkább kikerüli mintsem konfliktusuk legyen. Természetesen eljön a nap amikor ismét rendeződnek a sorok, mert ez így szokott lenni: egy kb két havonta egyszer összehördülnek, ilyenkor jó ha van hidegvíz kéznél, az nagyon hatásos a szétválasztásukra.

Továbbá PrezLee rémesen heves, mint mindig, szerintem ez nem fog megváltozni már csak mikor megöregszik és elfelejti hova is rohan. Bár most sem igazán tudja, hogy hova rohan, csak rohan. Amikor sétálni indulunk még a cipőt se vettük fel, ő meg kirohan a kapuig, vissza, benéz, egészen hozzánk jön, megint elrohan és alig 5 perc öltözés alatt már remeg az izgalomtól, hogy na akkor mikor megyünk??? Mint valami igazi hülyegyerek Open-mouthed smile … most? Nem most na de mikor? akkor most? Na meddig kell még várnom? Akkor ugye most megyünk?  Na hopp hopp kirohan berohan, még nem vagytok kész? Elkésem a… nem tudom mit, gyertek, menjünk, megint 2 sor rohanás, ki be, vissza, közben nekimegy mindennek ami az útjába kerül, legyen az autó, mosógép, ajtó, ember vagy másik kutya. Zökken, nyekken szökken, nem lesz semmi baja, és le sem csillapodik. Tart mindez addig míg ki nem lépett a kapun. Természetesen időnként nagyszájúan vakkantani is kell, mert hogy is lehetne másképp.

Győző ma szerencsét hozott a házhoz. Ez volt a legszebb módja annak, hogy bevezessem azt az irgalmatlan  büdöset amiről ezután szó lesz. Ugyanis Győző a drága úgy gondolta, hogy vacsora után bekap egy kis desszertet, és jobbat mint valami rémesen büdös, valószínűleg  ember sz@r nem kapott. Azt vettük észre, hogy amint Győző közeleg valami förtelmes szag csapja meg az orrunkat, ami “csendesedik”, ahogyan ő eltávolodik.  Végül akkor bizonyosodtam meg, hogy ő a büdi, amikor át kellett tessékelnem a másik udvarba egy kis ideig és fél méterrel közelebb kerültem hozzá… hát majd elájultam…

PrezLee nagy macsek volt ma ismét. Ledőltünk egy kicsit. mert választani lehetett: elalszunk ülve vagy pihenünk egy kicsit. Erre PrezLee nagyon kedvesen oda jött az ágy mellé, a fejét letette az én fejem mellé, és ott majdnem elszunyókált állva. Közben meg nagyokat sóhajtott, hogy jaj de jó, akkor most ő is része a családi idiótának idillnek. Nagyon aranyos amikor ilyen és hihetetlenül nagy a kontraszt a “két személyisége” között. Aki csak egyiket látta eddig azt hinné, hogy 2 különböző kutyáról van szó. De nem Open-mouthed smile ő az egyetlen, csodás doberman: PrezLee!

Leave a Reply