PrezLee nagyon apás lett. Tegnap miután megérkeztünk falura, engem épp, hogy üdvözölt, egy két farkinca csóválás, majd el is húzott az “apjához”. Olyannyira, hogy a nap további részében nem lehetett levakarni róla. Ha leült, leült mellé, ha elindult valahova, szorosan követte, ha ledőlt az ágyra, adott pillanatban félig felmászott az ágyra is, annyira igényelte a közelségét. Végül sikerült “kiegyezniük”, hogy lefeküdt szorosan a lába mellé, és a fejét a cipőjére helyezte, közben nagyokat sóhajtott.
Ma is falun kellett hagyjuk szegény ebedlit. Ugyanis ma csak egy rövid látogatást teszünk a városban, majd megyünk vissza és este jövünk “igazán” haza. Azért a pár óráért meg nem volt értelme megkocsikáztatni az ebet. Persze ezt nem veszi jó néven, mármint, hogy megint “elhagyjuk”.